Augusztus harmadikán jég lehet a gyergyószentmiklósi műjégpályán – legalábbis ezen dolgozik az önkormányzat és az új működtető, a Gyergyói VSK. Egyelőre jogi buktatói vannak az indulásnak.
2015. július 24., 18:102015. július 24., 18:10
2015. július 24., 20:202015. július 24., 20:20
A VSK a nyár elején vette át a pálya működtetését a Progymtól. Mint önkormányzati alárendeltségbe tartozó intézmény, számos olyan törvénynek kell megfelelni, ami korábban nem volt előírás. Nyilvánosan meg kell hirdetni például, hogy milyen árakon történik meg a pálya használata, vagy az is hogy mennyibe kerül a korcsolyázásra a belépő. A tervezett árak közzétételére több mint egy hónapos határidőt szab meg a törvény, és amíg az nem telik le, nem léphetnek érvénybe. Tehát a pálya működhet ugyan, de a VSK nem adhatja pénzért használatba a csapatoknak a játékteret. Erre a helyzetre kell mihamarabb megoldást találni. Amint Nagy Zoltán alpolgármester elmondta, biztosan rendeződik ez a helyzet, és augusztus első hetében korcsolyázni, jégkorongozni lehet majd Gyergyószentmiklóson. A gyergyói felnőtt és utánpótláscsapatok mellett máshonnan is van érdeklődés, kapus edzőtábort is szerveznek augusztusban.
Elsősorban azon kell dolgozni, hogy a különböző hatóságoktól működési jóváhagyást kapjon a jégpálya – ismertette a legfontosabb prioritásokat Siklódi Piroska, a Gyergyói VSK vezetője. Úgy gondolja, azonban, hogy ezek legkésőbb szeptemberig megoldhatók.
Sok éven át amiatt aggódtak a pálya működtetői és persze a jégkorongot szívükön viselők, hogy megkapja-e a létesítmény ammóniával működtetett, elavult hűtésrendszere a szakhatóság engedélyét. A múlt szezonban megújult rendszer miatt már nem kell aggódni, de messze még az, hogy valóban zökkenőmentesen indulhasson el a jégpálya.
A nyár folyamán több hatóság is jelezte, a jelenlegi állapotban nem adja meg a pályanyitáshoz szükséges engedélyt. Ezek közül az az egyik a csendőrség, amely évek óta azzal riogat, hogy csak annyi néző belépését engedélyezi a csarnokban zajló eseményekre, amennyi szék van a lelátókon. A hatályos törvény ugyanis nem engedélyez állóhelyeket. Korábban valahogy mindig lett haladék, de a Steaua által generált botrányok, a karcfalvi zárt kapus meccsek miatti felháborodás miatt már az utolsó hazai meccseken is csak cirkusz árán vált lehetővé, hogy beléphessenek a nézők a csarnokba.
Most azonban nincs több haladék, székeket kell telepíteni a lelátó azon részére, ahol évekkel ezelőtt állóhelyeket alakítottak ki. Közel kilencszáz műanyag széket szerelnek fel augusztus folyamán. A csendőrség követelésére javítani kell még a beléptetőkapu adottságain is.
Ami azonban már a közönségnek valóban a hasznára válik, a körülményeken lényegesen javít, az, hogy felújítják az illemhelyeket. Mindezt szeptemberig elvégzik – jelenti ki Siklódi Piroska, VSK klubvezető és egyben a jégpálya és labdarúgópálya gondnoka. Az ehhez szükséges anyagi fedezet biztosítását az önkormányzattól várják, az esedékes költségvetés-módosítás révén. A munkálatokat pedig a VSK alkalmazottai fogják elvégezni – mondta a júniusban tisztségbe került klubvezető.
Egy másik beruházás, ami még ebben a szezonban mindenképpen cél a jégpályán, két öltöző felújítása, és az egyik, eddig csak gyermekek által használt öltözőben zuhanyozó és WC kialakítása, hogy ez megfeleljen felnőtt csapatok számára is. A terv szerint ugyanis az idei jégkorong Románia Kupa mérkőzéseire itt Gyergyószentmiklóson kerül sor, és ahhoz hat megfelelő öltözőre van szükség. Jelenleg csak öt ilyen van.
Az új hűtésrendszer és palánk kialakításánál sokan attól tartottak, hogy a nagy hidegben nem fog jól megkötni a beton, és újra kell ezt önteni, ami nyilván nem kis veszteséget jelentene. Szerencsére a játéktér betonozása jól vizsgázott. Az új palánkon azonban van még munka bőven, van, ahol a sárga korongvezető lemezt kell jobban felszerelni, máshol az átlátszó plexit tartó szerkezet görbül el és ezt ki kell javítani. A beruházás még garanciában van, így a kivitelező dolga ezeket elvégezni. A bukaresti cég emberei jelenleg is dolgoznak ezen. Az igazi teszt azonban, hogy miként vizsgázik a rendszer augusztus-szeptemberben, amikor teljes kapacitással kell működtetni a hűtést napi 24 órán át. A szakemberek elmondták, most kell ezt letesztelni, amikor még garanciában van a rendszer. Később, jövőre már késő lesz, ha valami gondra derülne fény.
A hűtésrendszer és palánk csere egy új rolbával egészül ki a megyei tanács és a város közös beruházásának köszönhetően. Ennek a beszerzéséhez szükséges előkészületek folyamatban vannak – tudtuk meg.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.
Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.
Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.
szóljon hozzá!