
Fotó: Baricz Tamás Imola
Nyolc tonnányi hulladékpapír árából közel ötven könyvet vásároltak Gyergyószentmiklóson. A vártnál jobban sikerült az ősz folyamán meghirdetett környezetvédelmi program, ezt az is bizonyítja, hogy a kiértékelőn több mint kétszáz gyerek vett részt.
2013. december 04., 16:592013. december 04., 16:59
2013. december 04., 17:112013. december 04., 17:11
A Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár és a Naturland Alapítvány Papírból könyvet! címmel közösen hirdette meg a környezetvédelmi programot, és ígéretükhöz híven a Szent Miklós Napok keretében, december 4-én délben ki is értékelték az eredményt. A város iskoláinak pedagógusai, a gyerekek szülei felkarolták az ötletet, így gyűlt össze a több mint nyolc tonna hulladékpapír. A szervezők is csodának tartják, hogy közel ötven osztály vett részt az akcióban.
„Nagyon sikeresnek tartom, ez egy óriási megvalósítás. A Naturland Alapítvány és a könyvtár is nyert a programból, de az igazi nyertesek a gyerekek. Amellett, hogy azokat a könyveket olvashatják, melyekre vágytak, nevelő hatása is van a programnak, nemhiába környezetvédő akcióról van szó” – fogalmazott Görgicze Emőke a Naturland Alapítvány részéről. Kiemelte: „Az öt kilogrammnyi papírt is ugyanúgy köszönjük, mint a több száz kilogrammnyit, ugyanis voltak osztályok, melyek közel ötszáz kilogramm papírt gyűjtöttek”.
Minden osztály munkáját oklevéllel ismerték el, a legtöbb hulladékpapírt gyűjtőket a támogatók jóvoltából díjazták is. A legtöbb hulladékpapírt, közel ötszáz kilogrammnyit a Fogarasy Mihály iskola II. B osztálya és a Kós Károly iskola V. osztálya gyűjtötte, őket követi a Csodavilág Napközi, a Vaskertes iskola VII. B és VI. A osztálya, a Fogarasy iskola előkészítő osztálya, szintén a Fogarasy iskola VI. B, VIII. B, VII. C és a VII. A osztálya. Különdíjban részesült Catalina Borac, akinek neve mellé több mint száz kilogramm hulladékpapírt jegyeztek.
„Nekünk van már egy kicsi erdőnk, hiszen azáltal, hogy ekkora mennyiségű hulladékpapírt gyűjtöttünk össze, több mint száz szál fa életét mentettük meg, és több ezer köbméter vizet takarítottunk meg, tehermentesítettük a légkört a szén-dioxidtól, és több köbméter szemétlerakó helyet szabadítottunk fel” – sorolta Görgicze Emőke az összegyűjtött papír újrahasznosításának hozadékát.
„Mindenki győztes, aki részt vett ebben a programban, nem is reméltük, hogy ilyen sikeres lesz. Több mint hét tonna hulladékpapír gyűlt össze a kiírás lejártáig, viszont közel egy tonna újrahasznosítható papírt hozott még a Batthyány Ignác iskola, így több mint 8 tonna árából vásárolhattunk új könyveket a gyerekkönyvtár részére. A gyerekek számára olyan új könyveket tudtunk megvásárolni, melyeket ők javasoltak” – mondta Keresztes Csongor könyvtárigazgató, hozzátéve: lesz folytatása az akciónak a tavasz folyamán. A kiértékelő végén minden gyerek könyvjelzőt kapott ajándékba, melyen a papír újrahasznosításával kapcsolatos tudnivalókat tüntették fel, volt forró tea, perec továbbá meghívták őket a könyvtárba is, hogy megcsodálhassák az új könyveket.
A programot támogatta a Kobezol Kft., a Gepida Kft., a Mark House Kft., az Elicom-Zolitop Kft., valamint különböző magánszemélyek.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!