Segítve mókáztak a Cengelléren

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

A Ditrói Ifjúsági Fórum tagjai Téli móka elnevezéssel hangulatos rendezvényre hívták a község fiataljait. Több mint félszázan voltak kaphatók a havas, jeges játékokra – szombaton általuk volt hangos az Utászház melletti domboldal. A jótékonykodás is hangsúlyos része volt az eseménynek.

Pethő Melánia

2017. január 30., 15:512017. január 30., 15:51

A ditrói fiatalok körében igény van a kimozdulásra, a közös időtöltésre, a tartalmas kikapcsolódásra. Ezt igazolják az évi rendszerességgel megtartott Ifinapok, a Légy-Ott Kupa, a már jól bejáratott Székely móka és ennek téli változata, az idén másodjára rendezett Téli móka is. Valamennyi rendezvény játékos formában kínál tartalmas és hasznos időtöltést, a verseny jelleg pedig közös munkára, gondolkodásra sarkallja a csapatokba szerveződött résztvevőket.

Így volt ez szombaton is, az egy év kihagyás után másodjára tartott Téli mókán. A szervező Ditrói Ifjúsági Fórum tagjai a versenyszámok összeállításával gondoskodtak arról, hogy elnevezéséhez hűen szórakoztató legyen a jeges-havas megmérettetés; a nyolc próba egyikét sem lehetett derű nélkül teljesíteni.

Az időjárás is segített feldobni a hangulatot, a kemény mínuszok megenyhültek a játékok napjára. Ha a hőmérő szerint nem is volt éppen napozó idő, de az egyik csapat tagjai úgy érezték, egy fénykép erejéig belopják a nyár hangulatát a téli napba: a közös fotót fürdőruhában készítették el. A próbák többségéhez azonban a tél, a hó adta az ihletet, a lehetőséget, ezekhez a versenyzőknek kreativitásukat, ügyességüket kellett melléadniuk.

Találékonyságból jelesre vizsgáztak mindannyian, a kerge futamon például ötletesebbnél ötletesebb alkalmatossággal álltak rajthoz. A szervezők utasítása szerint készített siklójárgányok között volt szánkótalpra szerelt, már régiségnek számító babakocsi, sítalpra épített szánkóutánzat, téliesített kicsi szekér, és olyan jármű is, amelyen látszott, komoly munkát fordítottak megalkotásához. Két összehegesztett vashordó volt a váz, ülései, kormánya eredetileg személyautó alkatrészei voltak, akárcsak az ütközőként szolgáló gumiabroncs. A járgányt sítalpakra szerelték, ezzel szállt versenybe az R1-má csapat pilótája.

Hangulatos volt a kerge számháború, az öltöztető vetélkedő, a zsákrali, fokozta a hangulatot a forraltbor-készítő verseny, akárcsak a hóangyalkészítés, az erdőnek címzett csatakiáltás vagy a Téli móka himnuszának írása, előadása.

A kötelező feladatok teljesítése mellett valamennyi próbán plusz pontok jártak a kreativitásért, a hozzáállásért, és szintén nyereményponttal jutalmazta a zsűri azt a csapatot, amely szemetét összegyűjtötte és leadta a szervezőknek.

A pontgyűjtésben a Székölyök nevű csapat bizonyult a legsikeresebbnek, második helyen a Beerlack, harmadikon a Stihlus csapat végzett, negyedik lett az R1-má, ötödik a Tsört nevű csapat.

Folytatnák az adománygyűjtést

A szombati rendezvénynek hangsúlyos része volt az adománygyűjtés. A szervezők felkérésének eleget téve, a résztvevők pénzadománnyal járultak hozzá a ditrói Márton Szidónia Barbara kezelési költségeihez. A kilencéves kislánynál nemrég leukémiát diagnosztizáltak, jelenleg Marosvásárhelyen kezelik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 20., hétfő

Több Hargita megyei település is pénzt kap a személyi jövedelemadó visszaosztásából

Különböző fejlesztésekre, a beruházások önrészének biztosítására kapott néhány település pénzt a személyi jövedelemadó 6 százalékos visszaosztásából. Minderről Hargita Megye Tanácsának hétfői, rendkívüli ülésén döntöttek.

Több Hargita megyei település is pénzt kap a személyi jövedelemadó visszaosztásából
Hirdetés
2025. október 17., péntek

Újraéled Gyergyószentmiklóson a szüreti bál hagyománya

Tizenkilenc év kihagyás után ismét szüreti bált szerveznek Gyergyószentmiklóson. A rendezvény életre hívói fiatalok – többségük 16–20 év közötti –, akik szüleiktől hallották, hogy az ő fiatal korukban milyen jó hangulata volt ezeknek a báloknak.

Újraéled Gyergyószentmiklóson a szüreti bál hagyománya
2025. október 17., péntek

Elszállították a Gyilkos-tónál riadalmat okozó medvét

Néhány nap elteltével visszatért a Gyilkos-tóhoz az a medve, amely az elmúlt hétvégén riadalmat keltett az ott tartózkodók körében. A gyergyószentmiklósi önkormányzat a zernyesti medvemenhelyre szállíttatta az állatot.

Elszállították a Gyilkos-tónál riadalmat okozó medvét
2025. október 15., szerda

Káposztavásár és -fesztivál Gyergyószárhegyen

Gyergyószárhegyen idén is gazdag programmal várja a látogatókat a 18. Híres Szárhegyi Káposztavásár és Fesztiválra, mely a hagyományok, a kultúra és a gasztronómia jegyében zajlik péntektől vasárnapig.

Káposztavásár és -fesztivál Gyergyószárhegyen
Hirdetés
2025. október 15., szerda

Két embert találtak holtan egy nap alatt

Ditróban és Balánbányán is ajtókat kellett feltörniük kedden a tűzoltóknak, hogy bejussanak lakásokba, de már nem tudtak segíteni az ott talált személyeken. Az áldozatok 87, illetve 54 évesek voltak. Remetén lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat.

Két embert találtak holtan egy nap alatt
Két embert találtak holtan egy nap alatt
2025. október 15., szerda

Két embert találtak holtan egy nap alatt

2025. október 15., szerda

Megkezdődtek az első terepmunkálatok az A8-as autópálya Ditró–Gerinces szakaszán

A napokban ellenőrzik az első, terepen zajló munkálatokat az A8-as autópálya Gyergyóditró – Gerinces közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére vonatkozó szerződés keretében. Ez az A8-as autópálya leghosszabb szakasza.

Megkezdődtek az első terepmunkálatok az A8-as autópálya Ditró–Gerinces szakaszán
2025. október 15., szerda

Gyergyószentmiklóson fáklyás felvonulással idézik meg az ’56-os forradalmat

Idén október 23-án rendhagyó, közösségi megemlékezést szerveznek Gyergyószentmiklóson. Fáklyás menet vonul a főtérre, transzparenseken jelennek meg az 1956-os, vagy akár a mai követelések.

Gyergyószentmiklóson fáklyás felvonulással idézik meg az ’56-os forradalmat
Hirdetés
2025. október 14., kedd

Uniós pályázatból fejlesztenék a Csíky-kertet Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli tanácsülésen szavazta meg Gyergyószentmiklós önkormányzata a Csíky-kert telekkönyvének megosztását, ami egy uniós zöldinfrastruktúra-fejlesztési pályázat előfeltétele. A cél a kert középső, mintegy 3 hektáros területének korszerűsítése.

Uniós pályázatból fejlesztenék a Csíky-kertet Gyergyószentmiklóson
2025. október 14., kedd

Istállót gyújthatott fel egy fiatal Maroshévízen, őrizetbe vették

Gyújtogatás miatt vettek őrizetbe egy maroshévízi férfit a rendőrök kedden.

Istállót gyújthatott fel egy fiatal Maroshévízen, őrizetbe vették
2025. október 12., vasárnap

Fa dőlt az úttestre a Gyilkos-tó közelében

Egy sávon halad a forgalom a Gyilkos-tó bejáratánál, mivel fa dőlt az úttestre vasárnap délben.

Fa dőlt az úttestre a Gyilkos-tó közelében
Fa dőlt az úttestre a Gyilkos-tó közelében
2025. október 12., vasárnap

Fa dőlt az úttestre a Gyilkos-tó közelében

Hirdetés