Ritka lepkefaj él a gyergyói Kürücök-völgyében

Narancslepkét látott kirándulás közben a nyáron egy biológia iránt érdeklődő kiránduló Gyergyószentmiklós közelében a Kürücök-völgyében. Erről értesítette a Babeş-Bolyai Tudományegyetem szakembereit. Ennek nyomán hazai és németországi kutatók keresik fel a térséget, azt vizsgálva, hogy milyen adottságai vannak a ritka lepkefaj élőhelyének.

Gergely Imre

2016. október 29., 14:132016. október 29., 14:13

2016. október 29., 14:382016. október 29., 14:38

A narancslepke Európában a leggyorsabban fogyatkozó létszámú fajok közé tartozik. Az eddigi tapasztalatok szerint a különleges lepkefaj vidékünkön jól érzi magát, a latuin nevén colias myrmidone névre hallgató lepke a Kürücök-völgyében, Gyergyószentmiklós és Gyergyószárhegy adminisztratív területén található meg. Romániában ezen kívül még egyetlen országrészben lehet ezzel a fajjal találkozni: Kolozsvár közelében. A narancslepke Európa alig néhány országában lelhető fel, Lengyelországban, Szlovákiában találtak populációkat a gyergyói és kolozsvári mellett.

Mivel a faj eltűnésének okai nem ismeretek, ezek feltárása kiemelt fontosságú a kutatók számára. Eddig azt állapították meg, hogy a narancslepke a félnyitott, füves területeket kedveli, és az extenzív területhasználat előnyös számára.

A németországi Göttingen Egyetem és a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem kutatócsoportja arra vonatkozóan indított felmérést a Kürücök-völgyében, hogy milyen élőhelyeket, milyen típusú táplálékot preferál a faj, melyek azok a feltételek, amelyek a faj fennmaradását elősegítik. A kutatás szervezői dr. Jaqueline Los (Göttingen), Kastal Ágnes (Kolozsvár), Hans Hedrich (Segesvár).

A kutatás keretében november folyamán megkeresik a Kürücök-völgyében érintett területtulajdonosokat is, egy-egy kérdőív kitöltésére kérve őket. A kérdések arra vonatkoznak, hogy hány területe van a Kürücök-völgyében, használják-e ezeket, ha igen, milyen tevékenységre, hogyan szokták karbantartani a parcellákat (fák, bokrok, hangyabolyok, kövek, gyomnövények eltávolítása, trágyázás, műtrágyázás stb.), észleltek-e valamilyen változást a parcellákon, illetve hogyan vélekednek a védett lepkefajról.

A kutatás egy holisztikus, társadalmi-ökológiai szempontokat egyaránt figyelembe vevő megközelítésben, a két érintett önkormányzat, a Hargita Megyei Környezetvédelem és az APIA partnerségével zajlik.

Gyergyószentmiklós adminisztratív területén az eddigi számítások szerint a 94-100-as számú kataszteri dűlők érintettek. Az önkormányzat az érintetteket kéri részletes információkkal segítsék a kutatók munkáját. „Értékeink megőrzésében vállaljunk közös felelősséget – hogy a narancslepke a továbbiakban is szívesen válassza élőhelyéül vidékünket, és nagy számban fellelhető legyen” – fogalmaznak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés