
Fotó: Thomas Campean
Zajlanak a decemberi ünnepeket megelőző fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzések Hargita megyében. Ebben az időszakban megnő a fogyasztás a kereskedelemben, így lejárt szavatosságú élelmiszert ritkán találnak a fogyasztóvédők, a tapasztalt kihágások más jellegűek.
2013. december 12., 17:552013. december 12., 17:55
2013. december 12., 18:232013. december 12., 18:23
Fokozott, tematikus ellenőrzéseket tart a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség a megyében működő kereskedelmi egységekben, lerakatokban, panziókban és vendéglőkben. Az év végi ünnepeket megelőző időszakban főként az élelmiszer-ipari termékek előállítását, feldolgozását, tárolását és forgalmazását vizsgálják a fogyasztóvédelmi felügyelők, de az ünnepekhez szükséges kellékeket is ellenőrzik, valamint az édességeket és süteményeket – tájékoztatott Laurenţiu Moldovan, az intézmény igazgatója. A tematikus ellenőrzések december 25-én érnek véget, azt követően összesítik a vizsgálatok eredményeit. Kisebb-nagyobb kihágásokat tapasztaltak már, pénzbírságokat is kiróttak, de a részletekről csak az ellenőrzések befejezése után tájékoztathat – mondta az intézmény vezetője. Azt viszont kifejtette, hogy mivel az év végi ünnepek miatt a kereskedelemben megnő a forgalom és gyorsan fogy az áru, ebben az időszakban nem szoktak találni lejárt szavatosságú húsokat, húskészítményeket, az ilyen jellegű szabálytalanságok inkább januárban gyakoribbak.
A megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség munkatársai az ünnepi kellékek forgalmazását is fokozott figyelemmel követik, így például a karácsonyfák díszítésére használt égőfüzérekét és más elektronikai cikkekét. E téren problémát leginkább a román nyelvű termékismertető és használati utasítás, valamint a garancialevél hiánya jelent.
Az intézmény az év végi ünnepségeket, csoportos vendégfogadásokat, vacsorákat szervező vendéglátóipari egységekben is vizsgálatot tart, ugyanakkor készítenek egy tájékoztatót a fogyasztók és a kereskedelemben dolgozók számára arról, hogy mire érdemes figyelni ebben az időszakban.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!