Régiók harca az idei EU Táborban

Több szempontból vizsgálják az erdélyi és európai régiókat a kilencedik alkalommal, Régiók harca tematikával megszervezett EU Tábor keretében július 3–8. között Marosfőn. A szakemberek előadásai mellett lesz karrier-tanácsadás, csoportvetélkedők, de nem hiányoznak majd a koncertek, a szabadidős tevékenységek sem.

Csata Beáta

2012. június 18., 17:552012. június 18., 17:55

2012. június 18., 18:462012. június 18., 18:46


A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), az RMDSZ Főtitkársága és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának szervezésében megvalósuló EU Tábor fontosabb információit a szervezők, Jakab Adorján, Erős Levente és Magyari Levente ismertették a hétfői, Gyergyószentmiklóson tartott sajtótájékoztatón.

„Az utóbbi időben országunkban aktuális téma lett a régiók átszervezése, ezért is választottuk az idei tábor tematikájának a Régiók harcát, amit szakértők segítségével előadások keretében járunk körül” – fejtette ki Jakab Adorján, a tábor egyik főszervezője.

Négy különböző témájú napon foglalkoznak az említett kérdéskörrel. Első nap Kint a bárány, bent a farkas címen fiatalok régiók közt történő migrációjáról tartanak előadásokat. Következő nap Nem elég a népviselet, kell az erős képviselet név alatt az idei választások eredményeire térnek ki a szakértők. Ezen a napon találkozó keretében fiatal RMDSZ-es megyei önkormányzati képviselők, polgármesterek számolnak be arról, hogyan sikerült ezt az eredményt elérniük ilyen fiatalon. A harmadik nap az idei kampány elemzésére kerül sor, megvizsgálják többek közt azt is, hogy mekkora szerepet töltött be a Facebook, illetve az internet. Utolsó nap az uniós politikára térnek ki – részletezte a programot Jakab.

Az előadások mellett állandó programként a Kolozsvári Magyar Diákszövetség által működtetett karrier-tanácsadó irodába is ellátogathatnak a fiatalok, ahol az önéletrajz- és motivációslevél-írás, állásinterjúra való felkészülés fontosabb tudnivalóit sajátíthatják el. A szakmai előadások, szekcióülések, beszélgetések mellett a szórakozásra is lesz lehetőség, hisz fellépnek a Médiabefutó döntősei, a Szomszédnéni Produkciós Iroda, illetve a Humorfesztivál győztesei is.

Erős Levente, a tábor másik főszervezője a csapatvetélkedőt részletezte. Mint mondta: a csapatokat is különböző régiók szerint fogják kialakítani. A csapatportya fődíja idén is egy brüsszeli kirándulás, amely során a győztes ellátogathat az Európai Parlamentbe.

A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács (GYTIT) idén harmadik alkalommal kapcsolódik be a táborszervezésébe. „Az előző évekhez hasonlóan, szeretnénk ebben az évben is minél több, Gyergyó-medencében aktívan tevékenykedő fiatalt bevonni a szervezésbe, ami tapasztalati lehetőséget jelent számukra, további kapcsolatokat, ismeretséget tudnak kialakítani az Erdély más részeiből érkező ifjúsági szervezetekkel” – fejtette ki Magyari Levente, a GYTIT elnöke. Azt is elmondta, hogy leginkább a helyszíni szervezésből veszik ki a részüket, előkészítik a tábort, illetve a szabadidős és esti programok nagy részét is ők szervezik.

A kizárólag interneten történő jelentkezés június 14-én már elkezdődött a www.eutabor.miert.ro honlapon és egészen 29-éig tart. Az érdeklődők 90, 60, 30 lejes szálláskategóriából válogathatnak. A 30 lejes jelentkezési díj a sátorral érkezőknek szól. Az alsó korhatár 17 év. Egyébként a tábor nyitott, a szervezők mindenkit szívesen látnak a rendezvényekre.

Az idei EU Tábor társzervezői a Kós Károly Akadémia, az Országos Sport és Ifjúsági Hatóság, a Hargita Megyei Ifjúsági Alapítvány, valamint a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács. A tábor támogatói az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán

Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen

Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen
2026. március 18., szerda

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat

Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat
2026. március 17., kedd

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson

A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről

Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről
2026. március 17., kedd

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve

Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve
2026. március 16., hétfő

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök

Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen

Négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok vasárnap, miután összeverekedtek egy maroshévízi lokálban. Mintegy tízezer lejes kárt okoztak – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Keresztállítás a nemzeti ünnepen Gyergyószentmiklóson

A nemzeti ünnep alkalmából új keresztet szenteltek fel Gyergyószentmiklós keleti kijáratánál, a Both-vára aljában vasárnap. Az eseményen résztvevők az elődök hagyományát folytatva állítottak emléket, amelynek gondozását többen is magukra vállalták.

Keresztállítás a nemzeti ünnepen Gyergyószentmiklóson
Hirdetés