Immár hagyományosnak is mondható, hogy a jelentős egyházi ünnepek közeledtével a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt lehetőségeihez mérten igyekszik szebbé tenni a nehéz anyagi helyzetben lévő vagy többgyermekes családok életét.
2012. április 05., 18:112012. április 05., 18:11
2012. április 05., 18:272012. április 05., 18:27
Most sem történik ez másként, csütörtökön is több lakás ajtaján kopogtak be a szervezet önkéntesei. Amint Tusa Szilárd, a Vöröskereszt gyergyói kirendeltségének ügyvezetője elmondta, természetesen jóval több családnak lenne szüksége támogatásra, nehéz volt dönteni, hogy kihez is jussanak most el. Az első helyszín egy Csíki kert utcai kis ház volt, ahol öt gyermeket nevelnek a szülők. Jutott adománycsomag egy Malom utcai idős, ágyhoz kötött nénihez is.
A Rákóczi Ferenc utcában egy háromgyermekes család örülhetett az ajándéknak. Tusa Szilárd elmondta, fontosnak tartják, hogy a nehéz helyzetben levők ünnepeit megkönnyítsék, szebbé tegyék, és a támogatást nem csak ilyenkor, hanem a hétköznapokban is folytatják. Lesz, akinek bútorzat, másoknak ruhák jutnak a Vöröskereszt jóvoltából. A mostani ajándékcsomag élelmiszereket tartalmazott, sonkát, tojást, kalácsot, édességeket és alapélelmiszereket, amelyek minden konyhában jól jönnek most, az ünnep előtt. A csomagokat adományokból biztosította a Vöröskereszt, amelyeket jó szándékú gyergyószéki vállalkozások adtak össze.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
szóljon hozzá!