
Formailag és tartalmilag is az igazi érettségire fognak hasonlítani a hétfőn kezdődő írásbeli vizsgák a Hargita megyei próbaérettségin. Voltaképpen ezeknek az eredményei mutatják meg, mennyire felkészültek a végzősök a nyári vizsgasorozatra.
2013. március 03., 17:132013. március 03., 17:13
2013. március 03., 17:302013. március 03., 17:30
Február 18. és március 1. között fennakadások nélkül lezajlottak a próbaérettségi kompetenciavizsgái Hargita megyében, a középiskolák a tanórák keretében, óracserék által, vagy tanítás után szervezték meg a vizsgákat. Az egységes próbaérettségi írásbeli vizsgái viszont azonos időben kezdődnek mindenütt, vagyis a rövidített tanórák után 12 órakor, és 15 óráig tartanak. „Az írásbelin fog eldőlni, hogy mennyire vannak felkészülve a diákok, mennyire veszik komolyan a vizsgákat” – fogalmazott Bartolf Hedvig, Hargita megyei főtanfelügyelő. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a tanfelügyelőség által kidolgozott órarend értelmében a próbaérettségi írásbeli vizsgáinak időszakában a középiskolákban reggel fél nyolckor kezdődik a tanítás, az órák 45, a szünetek pedig 5 percesek, így kevéssel 12 óra előtt véget ér a tanítás. A hetedik tanórákat nem tartják meg, ezeket egy későbbi időpontban pótolják a tanintézetekben.
Az írásbeli vizsgákat egyrészt azért kellett a tanórák utánra időzíteni, hogy legyen elegendő felvigyázótanár, másrészt pedig, hogy legyen elegendő üres vizsgaterem, hiszen az írásbelin nem kettesével, hármasával ülnek a próbaérettségizők, hanem egyesével, mint ahogyan az érettségin fognak, így egy osztálynyi vizsgázó csak két tanteremben fér el – közölte a főtanfelügyelő. Formailag és tartalmilag is az igazi érettségihez hasonló vizsgafeltételekkel próbálták megszervezni a próbaérettségit, a diákok megyei szinten egységes tételeket kapnak, ezek egy órával az írásbelik előtt érkeznek meg a vizsgaközpontokba, a vizsgázók olyan vizsgalapot kapnak, mint az érettségin, és ahol rendelkeznek megfigyelőkamerával, ott a vizsgatermek be lesznek kamerázva. „Nagyon fontos az is, hogy megszokják a vizsgahangulatot” – magyarázta Bartolf Hedvig. Azokban a középiskolákban, ahol tavaly vizsgaközpont volt, minden terem be lesz kamerázva, ahol viszont nincs elegendő kamera, ott csak bizonyos termeket kameráznak be, ennek ellenére bíznak benne, hogy mindenütt komolyan veszik a vizsgákat a végzősök.
Az írásbeli vizsgák március hetedikéig tartanak, a vizsgák sorrendje is megegyezik az érettségin megszokottal: román nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalomból, majd a szaknak megfelelő kötelező, illetve választott tantárgy. A dolgozatokat március 5–22. között javítják ki, majd kifüggesztik az eredményeket a tanintézetekben. A vizsgasorozat eredményeinek kiértékelését március 25–29. között mutatják be a középiskolákban, a vizsgatantárgyakból tartandó tanórákon, osztályfőnöki órákon, valamint szülői értekezleteken egyaránt megvitatják ezeket, és a tanfelügyelőséghez is beküldik a jelentéseket.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
szóljon hozzá!