
Visszatekintés száz évre címmel pódiumbeszélgetést szervezett Gyergyóditróban a Jakab Antal Keresztény Kör. A szombati rendezvény témáját Buczkó József Szállást adunk hűséges magyar véreinknek című kiadványa ihlette.
2013. október 27., 18:022013. október 27., 18:02
2013. október 27., 18:532013. október 27., 18:53
Programsorozattal tisztelgett a ditrói Jézus Szent Szíve-templom felszentelésének 100. évfordulója előtt a Jakab Antal Keresztény Kör, ennek utolsó állomásaként szombaton pódiumbeszélgetésre került sor. A rendezvényen Ditró történelmi küzdelmei, köztük is kiemelten a székelység 1916-os menekülésének története került felelevenítésre. A történelem eme fehér foltként létező fejezetét a hajdúnánási Buczkó József néprajzkutató dolgozta fel Szállást adunk hűséges magyar véreinknek – Székely menekültek Hajdúnánáson című kötetében.
Könyv a menekülés és a befogadás történetéről
A pódiumbeszélgetés meghívottjaként Buczkó József ismertette a résztvevőkkel a kiadvány létrejöttének részleteit. Elmondta, a csaknem száz évvel ezelőtt történteket levéltári és más hiteles források alapján sikerült összegyűjtenie, a kutatómunka elkezdéséhez pedig nagyban hozzájárult az a tény, hogy a menekültek között a gyergyókilyénfalvi születésű Jakab Antal, későbbi gyulafehérvári püspök is Hajdúnánáson töltötte életének egy szakaszát, erről pedig – információ hiányában – nem tesznek említést az életéről megjelent kiadványok.
„A menekülés körülményeit, a menekülő székelyek lelkivilágát, a befogadó hajdúk kitárt szívét és kapuját, az együtt töltött mindennapok megannyi szépségét és nehézségét ismerjük meg Buczkó József könyvéből, úgy, olyan közelről, mintha magunk is átéltük volna, mintha az első világégés pusztító zajaitól riadtan mi is a félelmetes bizonytalanság talaján lépkedtünk volna a valamikori hazatérés reménye felé” – ismertette a kiadványt Varga Gabriella újságíró. A szombati rendezvény műsorvezetőjeként ditrói vonatkozású történetek felolvasásával támasztotta alá véleményezését.
Buczkó Józsefet nem csupán mint a bemutatott könyv szerzőjét ismerhették meg a ditróiak. A néprajzkutató volt a kezdeményezője a Hajdúnánáson 2011 óta évente megrendezett Székely Menekültek Emléknapjának, az ő ötlete nyomán készült és állították fel a hajdúsági város katolikus templomának kertjében a Székely Menekültek Emlékoszlopát és a Székely Menekültek Emlékkeresztjét.
Láthatatlan kapocs, a szereret
Buczkó József vallja: létezik valamiféle láthatatlan kapocs, amely a hajdúságot és a székelységet mint hasonló lelkületű társadalmat összeköti. A Hajdúnánást és Székelyföldet összekovácsoló szeretetről így vélekedik: „Nem más ez, mint olyan kőszikla, amelyen felépülhet a nemzeti összetartozás temploma. Boltozata alatt pedig ismét összeölelkezhet a karddal szerzett nemesi múltjára oly büszke hajdú és székely magyar egyaránt.”
Véleményében mintegy osztozva fogalmazta meg Puskás Elemér ditrói polgármester azt a javaslatot, miszerint a menekülés századik évfordulóján, 2016-ban a ditróiak vállalják fel az elődök megpróbáltatását, s akár szekéren tegyék meg a Hajdúnánásig vezető több száz kilométeres utat.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!