Pezsgő élet a múzeum nyílt napján

Bőségesen jutott kultúrából, szórakozásból mindazoknak, akik a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeummal kapcsolódtak ki szombaton, a Múzeumok Éjszakája alkalmából tartott rendezvényen.

Pethő Melánia

2015. június 22., 10:502015. június 22., 10:50

2015. június 22., 10:502015. június 22., 10:50

A gyergyószentmiklósi múzeum tárt kapukkal fogadta látogatóit szombaton, szokásos programkínálatát többszörösére bővítve és rendhagyó mozzanatokkal tarkítva csalogatta a vendégeket.

A minden korosztályt és sokféle igényt megcélzó műsorszámok között kedvükre válogathattak gyermekek, felnőttek, családok, baráti társaságok. A gyermekek például választhattak a múzeumpedagógiai és a kézműves foglalkozások között, közös játékokon, vetélkedőkön vehettek rész, és az akadálypályát is a kedvükért szerelték fel és működtették.

A múzeum termeiben és az udvaron is „pezsgett az élet”. Az állandó tárlatok mindegyikének számos látogatója akadt ezen a napon, a népművészeti kiállítás vagy a kőzetek bemutatása mellett a fő hangsúlyt a Karácsony János festménykiállítás ismertetésére fektették a házigazdák.

Csergő Tibor múzeumigazgató kiemelte, mennyire fontos lenne, hogy megszülessen az évek óta tervben lévő képzőművészeti galéria. „Ditróban Siklódy Lőrincnek kopjafát emeltnek, Csomafalva büszke Köllő Miklós hagyatékára, a környéken mind büszkék vagyunk a szárhegyi 40 éves művészeti tábor múltjára, egész Gyergyó-vidéken fontos az, hogy Márton Árpádék, Sövér Elekék, Balázs Józsefék itt alkottak, alkotnak… Mi lesz az ő hagyatékukkal? Műkincsek ezek, amiket közkinccsé kell változtatni. Az első, aki számunkra ezt a fajta jövőképet megadja, az Karácsony János. De mi van Karancsival? És sorolhatnám a többieket. Úgy gondolom, hogy múzeumi környezetbe kell ezeket bevonni, ezért valamennyiünknek kötelességünk, feladatunk, hogy ezeknek a hagyatékoknak meg tudjuk teremteni a végleges otthonukat” – emelte ki Csergő.

Míg a múzeum termeiben folyamatosan zajlottak a tárlatvezetések, kint az udvaron a pásztorvilág elevenedett meg. A több ezer éves, hagyományos állattartó életvitelből láthatott ízelítőt a közönség. Közszemlére kerültek a pásztorkodás eszközei a kolompoktól a pásztorbotokig, a sajtkészítő edényektől a havasi kürtig, de persze az ízelítőt szó szerint is érteni lehetett. Sokan jóllaktak a helyszínen készített juhtokányból. Megkóstoltak sajtot, ordát, túrót s persze a hozzávaló puliszkát is.
Örömmel vettek részt ebben a „játékban” maguk a gazdák, juhászok is.

A havasi legelőkön, bármilyen legyen az idő, a juhokat, marhákat ki kell hajtani mindennap, így a pásztor nem ijedhet meg egy kis esőtől. Így persze a vetélkedők alatt érkezett zápor sem ijesztette meg őket. Szekeret kellett számos alkatrészéből összerakni, az ostorral rittyegtetni, de azt is megmutathatták kurjantásaikkal a pásztorok, miként jut el az üzenet egyik hegyről a másikra ott fent a havason, ahol mobiltelefon csak az utóbbi időkben és csak helyenként lett használatos.

A nap folyamán még sor került gyógynövény-bemutatóra, népzenei és néptáncelőadásra, gyermek- és rockkoncertre, és más érdekességekben is lehetett részük kicsiknek és nagyoknak. A rendhagyó tárlatvezetés például nagyon sokakat bevonzott a múzeum termeibe, az érdeklődők Bartos Károly volt gyergyói plébános, Balázs István vállalkozó és Birtalan Andrea versrögtönző (slam poetry) sajátos kalauzolása mellett nézhették végig a Karácsony-, az ásványtani és a népművészeti kiállításokat.

A múzeumi rendezvényen késő éjszaka záródtak a kapuk. Elmondható, hogy igazi siker volt a nyílt nap.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
Hirdetés