A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban XIII. Hagyományőrző Napra készül tanár és diák egyaránt. „A nagy időkhöz nagy nemzedék kell, s megéri, hogy szerepet vállaljunk, összefogjunk, mint még soha...” – Márton Áron püspök üzenetének szellemében április 21-re, csütörtökre szervezik az ünnepséget.
2016. április 19., 14:252016. április 19., 14:25
A korábbi évekhez hasonlóan idén is délelőtt 9 órától kezdődik az ünnepség megnyitója, ezt követi a Márton Áron-emléktábla és -terem avatója. 10 órától a gimnázium előtti téren körtánc lesz, az osztálymúzeumok megnyitójára 11 órára várják az érdeklődőket, szintén 11 órától a díszteremben népdallánc, illetve a kicsi tornateremben táncház veszi kezdetét. A települések vetélkedője délután 3 órától kezdődik a díszteremben. A gimnázium XIII. Hagyományőrző Napját 18 órától díjazással zárják.
Egykori salamonos diákok kezdeményezésének adott helyet Lakatos Mihály, a gimnázium igazgatója. A tavalyi ünnepségen felvetődött, hogy a hagyományőrző nap programjában, az osztálymúzeumok berendezésekor egy osztályt kapjanak azok, akik egykor a gimnázium diákjai voltak. Nos, a Véndiákok Osztálymúzeumának anyaga már gyűl. Van már 3 darab 80 esztendős pad, 1957–1958-as évből osztálynaplók, 1973–1974-es csoportképek, néhány régi tankönyv, batyuk és egy lemezjátszó.
Szerda délelőttig a városi könyvtárban várják azokat a dolgokat, amik a régi diákévek hangulatát idézik, a tolltartótól a diavetítőig, a floppytól a magnóig, a csoportképektől az oklevelekig és „puskákig” bármit szívesen fogadnak. Akinek pedig kedve van az osztálymúzeum berendezésére, várják szerdán délután.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!