A víz játszik központi szerepet az utazók védőszentjének legendájában, és a víz volt a középpontban az idei búcsún és sokadalmon is.
2015. július 26., 20:192015. július 26., 20:19
„Szolgáld az embertársadat, és elérsz az Istenhez” – fogalmazott Szecsete Zoltán orotvai plébános, a Szent Kristóf kápolna búcsúünnepének szónoka. Az utazók védőszentjének életét idézve elmondta: mindannyian úton vagyunk, különböző célokkal. Keressük, kutatjuk a rejtelmest, hogy kinek állhatunk szolgálatába, mégis sokan nem mondhatják magukról, hogy boldogak. A lelkipásztor szerint minden településnek a bejáratához vagy központjába kellene egy Szent Kristóf-szobrot állítani, hogy ő emlékeztessen mindenkit a szeresd az embert, szeresd az Istent parancsra.
Szintén vasárnapra, a búcsú utánra tervezte a szervező, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ a tizenkettedik Népművészeti Sokadalmat a Gyilkos-tó partjára, bár ehhez az időjárásnak is lett egy szava. Eső mosta el a színpadot, így szólva bele a szigetszentmiklósi Napraforgók Néptánccsoport, a tekerőpataki Gyopárkák Néptáncegyüttes és a gyergyószentmiklósi Hóvirág Néptáncegyüttes fellépésébe.
Igazi fesztiválhoz méltóan díszvendéggel, Bognár Szilvia és az etNoé zenekarral, illetve ennek előzenekarával, az Impro-Víziók 2.2 csapatával is csábítottak a szervezők. Ennek ellenére sokan azért készültek az idei sokadalomra, hogy a Karmazsin Népi Együttest láthassák. Gyergyói, új generációs zenészek alkotják, akik nem adatközlőként lépnek fel a közönség előtt, de az egyik legszínvonalasabb zenésztársaság erdélyi viszonylatban – vélekedik róluk Danguly Ervin. Többek között a Palóc, Cika, Heveder zenekar, Katorzsa együttes kísérő zenekara és számos más gyergyói muzsikus alkotja a Karmazsint, melynek nagy előnye az, hogy nem kellett dönteni, melyik együttest hívják meg, kit hagyjanak ki, mert így mindenkinek helye lett a sokadalmon. A Karmazsin nem törődött az esővel, ők még a szabadtéri színpadon adták elő műsorukat, aztán programváltozás történt, a Panoráma vendéglőben folytatódott a dínomdánom.
Akit az eső nem kergetett el, a főzőversenyen született finomságokat ízlelgethette, vásárfiát választhatott a kézműves sátrakból, vagy éppen újra kicsivé válva eljátszadozhatott gyerekével a Fenyőmag-sátorban.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.
Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.
Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.
szóljon hozzá!