Négy évszak… és az ANL-lakások

Az esőzések miatt a padló ázik el, a fagyban jég képződik a nyílászárók belső oldalán, és vastag penészréteg telepedik nem csak a falakra, nyáron – ha éppen sem nem fúj, sem nem esik – jut energia a belső szerelések hibáira, illetve a tömbház körüli terecske hiányosságaira is odafigyelni. Tapasztalataikat így foglalják össze a gyergyószentmiklósi ifjúsági lakások bérlői.

Pethő Melánia

2012. február 22., 17:252012. február 22., 17:25

2012. február 22., 18:152012. február 22., 18:15

Közel két éve népesedett be a Virág negyedi ANL-tömbház, a húsz garzon és ugyannyi kétszobás lakrész mindenikét bérlők foglalták el. A beköltözés örömét bosszankodások sorozata árnyékolta be, szinte mindenkinek volt kifogásolnivalója a lakások minőségét illetően. Azóta az észlelt hibák többségét önerőből kijavították. Volt, aki újrameszelte a falakat, olyan is, aki a termopán ajtók fakereteire rámázolta a második réteg festéket, többen a szobák ajtóinak sarkait szerelték újra, a bejárati ajtókat tették zárhatóvá, csapok, lefolyók hiányosságain javítottak. A legnagyobb döbbenetet az első heves esőzés hozta el, ekkor ugyanis nem csak a tömbház előtt, de a lakásokban is hatalmas tócsák alakultak ki, a csukott ablakok ugyanis nem állták útját az esővíznek. A bérlők észrevételeiket már akkor közölték az épület gondnokságát ellátó polgármesteri hivatallal, és azóta számos alkalommal egészítették ki újabbakkal.

„Körülbelül tizenöt kérést tettem le én személyesen, a másik lépcsőház felelőse legalább egy ennyit. Egy hivatalos választ küldött a korábbi adminisztrátor, és ügyünkben a polgármester kétszer intézkedett” – mondta el Patka Ildikó lépcsőházfelelős.

Az esők okozta bosszankodást télen egy újabb jelenség fokozta: a rosszul záró ablakok, erkélyajtók alatt, a lakásokban jég képződött. “Ezt a teraszajtót utoljára az ősszel nyitottuk ki. Ha most valahogy sikerülne kinyitni, biztos, hogy nem tudnám visszazárni” – mutatta az újságíróknak a szemmel láthatóan ferdén illeszkedő ajtót az egyik lakó. A sajtó jelenlétének hírére több szomszéd is összegyűlt, mindenkinek volt mutatni és mondanivalója. A lakásokban az erkélyajtók alatt, akárcsak az ablakpárkányokon szivacsok, rongyok, tálacskák sorakoznak, ezekkel próbálják felfogni a lecsapódó párát, de helyenként a felpúposodott padló jelzi, hogy nem mindig sikerrel. A falakon kicsapódó vizet is állandóan törölgetni kell, van ahol már a festék is lejött a sok súrolástól. A magas páratartalomtól sok helyen a penész jelentkezett; vannak lakások, ahol nem csak a falakon, de a szekrényben tartott ruhákon is megtelepdett. Hogy ezt valamelyest orvosolják – ahol tehetik – állandóan szellőztetnek, aminek negatív hatása viszont a fűtésszámlán jelentkezik. “Azt mondták a szakértők, hogy többet kell szellőztetni. Így olcsóbb lesz az élet valakinek. Nekünk nem” – fogalmazott Patka Ildikó.
Szakértői véleményezésre várnak
A lakók elmondták, volt, akinél időközben az ablakok tömítő gumiját kicserélte az építő, de ez nem sokat segített az igazi problémán. Legutóbb tavaly novemberben járt a lakásokban egy szakértő csoport, akiknek válaszára azóta is várnak. Attól tartanak, hogy a hamarosan lejáró két éves szavatosságig a kivitelező nem állítja helyre a hiányosságokat, utána pedig a bérlőket fogja terhelni az amúgy nem kevés költséggel járó ajtó-, ablakcsere akárcsak a többi javítani való.
A sajtó megkeresésére Burján Róbert, a polgármesteri hivatal által megbízott adminisztrátor elmondta, a panaszokat előbb annak az építő cégnek továbbították, aki az ablakokkal dolgozott, de mivel a helyszínre érkező csoportnak az volt a megállapítása, hogy a lakásokban lévő gondok nem a nyílászárók miatt vannak, ezért a polgármesteri hivatal egy független szakértői csoportot bízott meg a helyzet felülvizsgálatával. “Nekem elmondták szóban, hogy hol vannak a problémák, de amíg nem kapom meg a jelentést, addig nem tudok mit mondani erre a problémára. Próbálunk ráhatni, hogy minél hamarabb kapjuk meg a véleményezést” – mondta az adminisztrátor.
Az elköltözésen gondolkodnak
A bérlők is szeretnének minél előbb hivatalos választ kapni. Mint mondják, a lakásokban uralkodó körülmények miatt többen az elköltözésen gondolkodnak. “Én nagyon örültem, amikor megkaptam ezt a lakást, azt gondoltam akkor, hogy itt fogom leélni az életemet, de ezek mellett a körülmények mellett biztos, hogy nem” – mondta Patka Ildikó, akinek véleményében szomszédai is osztoztak. Többen is hozzátették, hogy az elköltözés gondolatát a lakások vételára is erősiti. Már a beköltözésukkor közölt négyzetméterenkénti 380 eurót is irreálisnak találták, de az időközben 441 euróra emelt árat egyrészt kifizethetetlennek tartják, másrészt meg ilyen összeggel akár kertes házat is vásárolhatnának – mondják.

Az esők okozta bosszankodást télen egy újabb jelenség fokozta: a rosszul záró ablakok, erkélyajtók alatt, a lakásokban jég képződött. „Ezt a teraszajtót utoljára az ősszel nyitottuk ki. Ha most valahogy sikerülne kinyitni, biztos, hogy nem tudnám visszazárni” – mutatta az újságíróknak a szemmel láthatóan ferdén illeszkedő ajtót az egyik lakó. A sajtó jelenlétének hírére több szomszéd is összegyűlt, mindenkinek volt mutatni- és mondanivalója. A lakásokban az erkélyajtók alatt, akárcsak az ablakpárkányokon szivacsok, rongyok, tálacskák sorakoznak, ezekkel próbálják felfogni a lecsapódó párát, de helyenként a felpúposodott padló jelzi, hogy nem mindig sikerrel. A falakon kicsapódó vizet is állandóan törölgetni kell, van, ahol már a festék is lejött a sok súrolástól. A magas páratartalomtól sok helyen a penész jelentkezett; vannak lakások, ahol nem csak a falakon, de a szekrényben tartott ruhákon is megtelepedett. Hogy ezt valamelyest orvosolják – ahol tehetik – állandóan szellőztetnek, aminek negatív hatása viszont a fűtésszámlán jelentkezik. „Azt mondták a szakértők, hogy többet kell szellőztetni. Így olcsóbb lesz az élet valakinek. Nekünk nem” – fogalmazott Patka Ildikó.


Szakértői véleményezésre várnak

A lakók elmondták, volt, akinél időközben az ablakok tömítő gumiját kicserélte az építő, de ez nem sokat segített az igazi problémán. Legutóbb tavaly novemberben járt a lakásokban egy szakértő csoport, akiknek válaszára azóta is várnak. Attól tartanak, hogy a hamarosan lejáró kétéves szavatosságig a kivitelező nem állítja helyre a hiányosságokat, utána pedig a bérlőket fogja terhelni az amúgy nem kevés költséggel járó ajtó-, ablakcsere, akárcsak a többi javítanivaló.

A sajtó megkeresésére Burján Róbert, a polgármesteri hivatal által megbízott adminisztrátor elmondta, a panaszokat előbb annak az építő cégnek továbbították, aki az ablakokkal dolgozott, de mivel a helyszínre érkező csoportnak az volt a megállapítása, hogy a lakásokban lévő gondok nem a nyílászárók miatt vannak, ezért a polgármesteri hivatal egy független szakértői csoportot bízott meg a helyzet felülvizsgálatával. „Nekem elmondták szóban, hogy hol vannak a problémák, de amíg nem kapom meg a jelentést, addig nem tudok mit mondani erre a problémára. Próbálunk ráhatni, hogy minél hamarabb kapjuk meg a véleményezést” – mondta az adminisztrátor.

Az elköltözésen gondolkodnak

A bérlők is szeretnének minél előbb hivatalos választ kapni. Mint mondják, a lakásokban uralkodó körülmények miatt többen az elköltözésen gondolkodnak. „Én nagyon örültem, amikor megkaptam ezt a lakást, azt gondoltam akkor, hogy itt fogom leélni az életemet, de ilyen körülmények mellett biztos, hogy nem” – mondta Patka Ildikó, akinek véleményében szomszédai is osztoztak. Többen is hozzátették, hogy az elköltözés gondolatát a lakások vételára is erősíti. Már a beköltözésukkor közölt négyzetméterenkénti 380 eurót is irreálisnak találták, de az időközben 441 euróra emelt árat egyrészt kifizethetetlennek tartják, másrészt meg ilyen összeggel akár kertes házat is vásárolhatnának – mondják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Közösségi munkával javították meg a szárhegyi fedeles hidat

A gyergyószárhegyi önkéntes tűzoltók és más helybéliek fogtak össze, hogy megjavítsák a megrongálódott fedeles hidat. A kalákaszerű karbantartással a község egyik értékes építményének állapotát óvják.

Közösségi munkával javították meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés