
Fotó: Baricz Tamás Imola
A gyergyószentmiklósi felszegi templomnál az utolsó simítások zajlanak, május 1-jén szentelik fel. A plébániaépület felújítása ezután következik.
2016. április 27., 18:492016. április 27., 18:49
A 2013-ban elkezdett templomépítés a végéhez ért, a plébániaépület felújítása ezután következik. Portik Hegyi Kelemen főesperes és Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke tartott sajtótájékoztatót a helyszínen.
„A templom felszentelése után, május 1-jétől elkezdődik a szentségek kiszolgáltatása. A környék rendbetétele, illetve a plébánia előkészítése is szükségessé vált” – ismertette a főesperes. Az egykori ötös iskola udvarán épült templom plébániájául az iskola épülete szolgál a felújítási munkálatok ideje alatt. Az átalakításra 100 ezer lejt hagyott jóvá a megyei képviselő-testület.
„A hét eleji tanácsülésen a Munkás Szent József-templom munkálatainak folytatására, a plébánia épület átalakítására, felújítására még száz ezer lejt hagyott jóvá a testület. Ezenkívül még 200 ezer lejt a Szent István Plébániának és az örmény egyháznak is jóváhagytak. A Munkás Szent József-templomnak összesen több mint 560 ezer lej támogatást nyújtott a megyei tanács eddig” – ismertette Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke.
Portik Hegyi Kelemen szólt arról is, hogy a templom, az udvar a felszegieknek egy központ kellene legyen. A vasárnapi szentmisén kívül hétköznapra is terveznek szentmisét. Mint megtudtuk, nagyon sokan adakoztak a templom építéséhez. Gyergyószentmiklós önkormányzata, a közbirtokosság és több magyarországi testvérváros is segített, illetve Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke is támogatta a templom építését.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!