
Fotó: Kristó Róbert
Kezdődnek az érettségi írásbeli vizsgái, amelyekre Hargita megyében 2381 diák regisztrált. Pénteken még az idegennyelv-ismeretet mérik fel, aztán hétfőn jön a végzősök mumusa.
2016. június 30., 20:182016. június 30., 20:18
2016. július 01., 20:522016. július 01., 20:52
Július 4-én a román nyelv és irodalom próbával kezdődik az érettségi írásbeli szakasza, kedden anyanyelvből, szerdán a szaknak megfelelő kötelező, majd pénteken a választott tantárgyból vizsgáznak a diákok. Az eredményeket július 12-én teszik közzé.
A kompetenciavizsgákon előfordult, hogy egy-egy diák nem jelent meg az összes megmérettetésen – tudtuk meg Bartolf Hedvig szaktanfelügyelőtől. Hozzátette, az is részt vehet az írásbeliken, aki a kézségfelmérőkön nem vett részt, hiszen ilyen esetben az augusztusi pótérettségin csak ezeket a vizsgákat kell letennie. „Azt gondoltuk, hogy aki feliratkozik, el is jön, de olyan nap is volt, amikor hetven diák nem jelent meg a kompetenciavizsgán” – közölte Bartolf. Az eddigi próbákon nem történt rendellenesség, nem voltak kellemetlen meglepetések. Románból idén sem remekeltek az érettségizők, azonban magyarból jól teljesítettek – fűzte hozzá.
Az érettségizőknél egyébként nem lehet sok minden a vizsga alatt. Ha nincs személyazonosságijuk, akkor legyen náluk útlevél, ezenkívül egy golyóstollat, ceruzát, vonalzót, valamint radírt és adott esetben szemüveget vihetnek be a terembe, a krónikus betegek pedig a szükséges gyógyszereiket. Az iskolák gondoskodnak az ivóvízről. A vizsgák 9 órakor kezdődnek, de legkésőbb fél órával előtte mindenkinek el kell foglalnia a helyét – figyelmeztet a tanfelügyelő.
Hargita megyében összesen hét olyan fiatal van, akinek megengedett hallókészülék viselése vagy különteremben vizsgázás. Egy izomsorvadásban szenvedő diák minisztériumi engedéllyel és pedagógusi felügyelettel saját otthonában írhatja meg dolgozatait. Ugyanakkor néhány, írásnehézséggel (diszgráfia) küzdő érettségiző kamerával ellátott külön osztályteremben mondhatja tollba a feladatok megoldását a két felügyelő pedagógus valamelyikének.
Tiltakozó szülők
Csütörtökön 40 ezer szülő nyújtott be petíciót a tanügyminisztériumhoz a nyolcadikos kisérettségi matematikatételével kapcsolatban – írta az Agerpress. „Én is hallottam róla. Lehet, hogy a grafikon kissé megzavarhatta a vizsgázókat, azonban ez a minisztérium hatáskörébe tartozik: amit döntenek, elfogadjuk. Nem nagy pontszámról van szó, azonban az a kevés is eldöntheti a diák rangsorolását” – nyilatkozta megkeresésünkre Görbe Péter főtanfelügyelő. Csütörtök délután az Országos Értékelési és Vizsgáztató Központ közleményben reagált a tiltakozásra: a feladat nem volt megtévesztő, így csupán a javítókulcsban szereplő választ fogadják el helyesnek – áll a tanügyminisztérium honlapján.
Továbbra is várják az adományokat a gyergyószentmiklósi Békény utcai alszegi csengettyű modernizálására. A becslés szerint tízezer lejre van szükség ahhoz, hogy a kis harangot már a jövő évi húsvéti ünnepek idején automata rendszer szólaltassa meg.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
szóljon hozzá!