„Ha esik, ha fúj,” tartalmas szórakozást, kikapcsolódást ígértek a IX. Gyergyói Ifinapok szervezői a város fiataljainak. Több mint kétszáz fiatalt sikerült mozgósítani a hétvége során, számukra gazdag programmal készült az Ifitéka csapata: a háromnapos rendezvényen közel 70 vetélkedőre, előadásra, sporteseményre került sor.
2012. szeptember 23., 21:512012. szeptember 23., 21:51
2012. szeptember 23., 22:022012. szeptember 23., 22:02
Az eső és hideg ellenére péntek délben jó hangulatban, tettre készen gyülekeztek a fiatalok a Salamon Ernő Gimnázium előtt, felvonulásuk után pedig teljes gőzzel rajtolt az ifinapok programja. Idén sem maradt el a karitatív tevékenység, a fiatalok a szeretetkonyhára juttatták el a gyergyóiak által adományozott élelmiszereket. A csapatok bemutatkozása rendhagyó módon a rendezvény legvégére került, ehelyett a Szin-kron csoport által levezényelt csapatépítő játékok során melegíthettek be a fiatalok. Kolozsvárról ellátogatott Kurkó Dénes és Csata Zsombor is, ők a Budapest-Bamako ralin szerzett élményeiket osztották meg a lelkes közönséggel. A több ezer kilométeres útról – amelyet egy 34 éves Daciával tettek meg – videókat, képeket és színes történeteket hoztak. Ezután régi-új vetélkedőkön vettek részt a csapatok, a Művelődési Ház stúdiótermében berendezett Horror Háza, majd a jól ismert lepkevadászat várta őket. Este a borszéki DNS zenekar zenélt, ezt pedig buli követte.
Hasznos tudnivalók katasztrófa esetén
Szombaton Bencze Kata vezetésével reggeli tornával ébredtek a résztvevők, a nap hátralevő részét pedig szintén a programok sokasága jellemezte. A katasztrófavédelmi vetélkedőn az oktatóvideókból elsajátított technikákat alkalmazhatták a fiatalok. Homokzsákrakás, gátépítés, vegyvédelmi ruha felvétele, elsősegélynyújtás – olyan dolgokat tanulhattak meg a résztvevők, melyek ismerete valódi vészhelyzet esetén is hasznos lehet. A vetélkedő megvalósításában a Vöröskereszt, az Erdélyi Mentőcsoport és az Extreme Nature nyújtott segítséget. A környezetvédelem is helyet kapott a programban, a piac mellett használt olajat, elemeket, akkumulátorokat gyűjtöttek. A nap folyamán SWAT-kiképzésben is részesülhettek a csapatok tagjai, néhány „terroristával” maguknak kellett megküzdeniük. Délután floorballban, streetballban bizonyíthattak a sport kedvelői, valamint a kalandparkban is meg kellett állniuk a helyüket.
Kultúra és művészet az ifinapokon
Szombat délután Miklós Réka, azaz Bleeding Bride interaktív előadására is sor került, melyen szó volt az életünket befolyásoló döntésekről, a marketing és a média manipulatív hatásáról, valamint a véleménynyilvánításról is. Bár fáradtak voltak a résztvevők, egyes fiatalok lelkesen bekapcsolódtak a beszélgetésbe. Kiderült, Gyergyóban van mit tenni, a pénzhiány miatt pedig megfontolják az emberek, mely reklámoknak higgyenek és melyeknek ne.
Idén nagyobb hangsúly került az előző években kissé háttérbe szoruló fiatal művészek kiállítására is – a tárlatot Mihály Szilárd színész performansza nyitotta meg rendhagyó módon. Fotók, szobrok, grafikák, festmények formájában dolgozták fel a tehetséges fiatalok az egó, az önmegvalósítás, önkifejezés témáját. Két nyertest is díjaztak: Csavar András és Jakab Lóránt egy magyarországi művésztáborba nyertek részvételt. A művek a Művelődési Ház Karancsi termében láthatóak.
Megújult formában tért vissza idén a kultúrmaraton. A csapatok egy-egy fajt képviselve vettek részt az ifinapokon, emellett jelentkezéskor egy élőhelyre is kellett pályázniuk, mely szintén veszélyeztetett, a világörökség része. A kultúrmaratonon derült ki, kinek hogyan sikerült megmentenie a választott helyszínt, valamint hogy sikerült-e szimbiózist kialakítani faj és élőhely között. Este tehetségüket csillogtathatták meg a fiatalok különböző műfajokban. Sor került az Ififaktor zenei tehetségkutatóra és az Ifiszépe vetélkedő kiértékelésére is – a tizenkét lányra SMS-ben lehetett szavazni a hétvége folyamán, közülük pedig Balázs Antónia nyerte el az első helyet. Az estét ismét buli zárta, Bagossy Norbert és Alin Nicuta gondoskodtak a jó hangulatról. A rendezvény vasárnap hagyományos módon a város területén kívül, ezúttal a 4-es km-nél folytatódott.
A Szin-kron csoport tagjai társszervezőként gondoskodtak az ifinapok színvonaláról. A fiatalok által működtetett Ifi-kron sátor állandó kísérőrendezvényeknek adott otthont. Reggeli kávé, kötött és kötetlen beszélgetések, társasjátékok, élőzene és számos állandó program várta azokat, akik az ifinapok minden percét tartalmasan szerették volna eltölteni.
A rendezvényt egy közel hatvan fős szervezőcsoport munkája és átfogó reklámkampány előzte meg. Háromezer szórólap jutott el a környék fiataljaihoz, a szervezők gondoskodtak róla, hogy a tanévnyitó napján minden iskolapadon szórólap várja a diákokat. Ennek eredményeképp 12 csapat, összesen 214 fiatal adta le jelentkezését, köztük szép számban akadtak visszatérő résztvevők, de új arcok is.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
Osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson: június 2. és 4. között vehetik át a jogosultak a fűtéstámogatást, közismert nevén a „fapénzt”, valamint az energia-kiegészítő juttatást, az úgynevezett „butéliapénzt”.
Folytatódik Gyergyószentmiklós külterületeinek általános kataszteri felmérése: június 2. és 5. között több dűlőben és az ipari zóna belterületein végeznek helyszíni méréseket.
szóljon hozzá!