Megérkeztek az influenza elleni védőoltások

Megkésve, de elkezdődött a szezonális influenza elleni országos oltáskampány. Hargita megye az elsők között kapta meg az első oltóanyag-kiutalást, a reméltnél is több oltóanyagot.

Széchely István

2013. november 29., 09:162013. november 29., 09:16

2013. november 29., 10:452013. november 29., 10:45

A fővárosi Cantacuzino Intézetben oltóanyaggyártó részlegének korábbi leállítása miatt idén jókora késéssel kezdődött a szezonális influenza elleni országos oltáskampány. Az egészségügyi minisztérium közbeszerzési eljárással Hollandiából vásárolt 600 ezer védőoltást, ebből 200 ezer meg is érkezett az országba, és szerdán megkezdődött a megyéknek történő kiutalása.

A Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság az elsők között kapott oltóanyagot a minisztériumtól, ugyanis történetesen éppen szerdán indultak Bukarestbe más oltóanyagokért – tudtuk meg Tar Gyöngyitől, az intézmény vezetőjétől. A megye a korábban reméltnél is több influenza elleni védőoltást kapott, mint azt az igazgató korábban elmondta, kisebb népességgel és jogosultsági csoporttal rendelkező megye lévén legfeljebb háromezer oltóanyagra számítottak, ám ehhez képest 5500 adagot, a megyék számához képest az átlagosnál is több védőoltást hozhattak el. Gyakorlatilag annyit, amennyi a közegészségügy gépkocsijába befért – mondta el az intézmény vezetője. \\

Az oltáskampány megkésett rajtja miatt azonnal megkezdődik a vakcinák szétosztása a családorvosok és az egészségügyi intézmények között, hogy az ingyenes védőoltásra jogosult, a megbetegedés által leginkább veszélyeztetett csoportok immunizálása mihamarabb elkezdődhessen – tájékoztatott Tar Gyöngyi, hozzáfűzve, hogy mindig a legelső oltóanyag-szállítmány a legértékesebb, és hogy sajnos a „nagyszerű” állami közbeszerzéseknek köszönhetően mire az oltóanyagok egy része megérkezik, már nem kellenek senkinek. Hál\' istennek még nem alakult ki járvány, mondta az igazgatónő, kérdésünkre azt is közölve, hogy még elszórt megbetegedések sem fordultak elő a megyében, sőt az influenzás megbetegedésnek a gyanúja sem merült fel mostanáig.

A jogosultsági csoport alapján a megyei közegészségügyi igazgatóság évente mintegy harmincezer influenza elleni védőoltást szokott igényelni a szaktárcától, idén is ennyit kértek. Az ingyenes védőoltásra a gyerekek, idősek, krónikus betegek, öregotthonok lakói, az egészségügyben dolgozók, a belügyminisztérium alkalmazásában állók jogosultak, valamint a közintézmények és hatóságok alkalmazottai közül azok, akik a megfertőződés szempontjából fokozott kockázatot jelentő munkakörben dolgoznak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Van esély arra, hogy megnyissák központi park ivóvízkútját

Ha az újbóli mérések jó eredményt hoznak, akkor megnyithatják Csíkszereda központi parkjában a pavilonos ivóvízkutat. Nemrég új szivattyút szereltek fel, és hermetikusan lezárták a rendszert. A vizet 170 méter mélyről szivattyúzzák fel.

Van esély arra, hogy megnyissák központi park ivóvízkútját
2025. augusztus 01., péntek

Huszártoborzó lesz Csíkszentgyörgyön

Gál Sándor-emléktúrára és huszártoborzóra hívnak a csíkszentgyörgyiek augusztus 2-án, szombaton. A cél hiteles képet mutatni a az 1848–'49-es forradalom és szabadságharc hőseiről.

Huszártoborzó lesz Csíkszentgyörgyön
Huszártoborzó lesz Csíkszentgyörgyön
2025. augusztus 01., péntek

Huszártoborzó lesz Csíkszentgyörgyön

2025. augusztus 01., péntek

A gázhálózat átvételezése következik Csíkszentsimonban és Csíkszentimrén

Az utolsó előkészületeket végzik annak érdekében, hogy a községek átvegyék a kivitelezőtől az elmúlt években kiépített gázhálózatot. Az üzemeltető ezt követően szerzi be a működési engedélyt, és kezdheti el a szolgáltatást.

A gázhálózat átvételezése következik Csíkszentsimonban és Csíkszentimrén
2025. augusztus 01., péntek

Csak késő ősszel indulhatnak el a gázüzemű buszok Csíkszeredában

Egyre inkább tolódik a csíkszeredai tömegközlekedést kiszolgálni hivatott gázüzemű buszok töltőállomásának engedélyeztetése, emiatt pedig az autóbuszok sem helyezhetők üzembe belátható időn belül. Most késő őszre várják ezt az időpontot.

Csak késő ősszel indulhatnak el a gázüzemű buszok Csíkszeredában
2025. július 31., csütörtök

Hamarosan nekikezdenek a csíkszeredai városi művelődési ház felújításának

Kívül-belül megújul a csíkszeredai városi művelődési ház, amely a Csíki Játékszínnek és a Hargita Székely Néptáncszínháznak volt otthona. A munkálatokhoz hamarosan hozzáfognak, és jövő nyárra be is szeretnék fejezni a kivitelezést.

Hamarosan nekikezdenek a csíkszeredai városi művelődési ház felújításának
2025. július 30., szerda

A lélegeztetőgéppel vált teljesen felszereltté a gyermekmentő

Hamarosan készen áll a szolgálatra az a gyermekmentő, amellyel erdélyi gyermekeket, újszülötteket szállíthatnak akár külföldre is. A lélegeztetőgépet, amivel teljessé vált a felszerelése, szerdán adták át az Erdély Mentőcsoport Csíkszéki csapatának.

A lélegeztetőgéppel vált teljesen felszereltté a gyermekmentő
2025. július 30., szerda

Nem számítanak már támogatásra, késik a Nagy István festő sétány felújítása

Nem számít már arra a csíkszeredai városvezetés, hogy az Anghel Saligny-programtól támogatásban részesül a tervezett beruházások elvégzésére. Így a Nagy István festő sétány felújításának elkezdése is késik, miután az a saját költségvetésre hárul.

Nem számítanak már támogatásra, késik a Nagy István festő sétány felújítása
2025. július 30., szerda

Áramszünet lesz több csíkszeredai utcában

Több utcában is órákig áramszünet lesz csütörtökön Csíkszeredában.

Áramszünet lesz több csíkszeredai utcában
2025. július 29., kedd

Fesztiválosabb hangulatú városnapokra készül Csíkszereda

Több mint tíz helyszínen, számos programmal készülnek a Csíkszeredai Városnapokra július 31. és augusztus 3. között. A fesztiválhangulatú esemény nagyszínpadán olyan zenekarok lépnek fel, mint a Don't Stop The Queen, a Pokolgép, vagy a Quimby.

Fesztiválosabb hangulatú városnapokra készül Csíkszereda
2025. július 29., kedd

Útlezárások a városnapok ideje alatt Csíkszeredában

A csíkszeredai városközpont néhány utcájának, útszakaszának lezárására kell számítani a városnapok alatt, július 31. és augusztus 3. között.

Útlezárások a városnapok ideje alatt Csíkszeredában