Lukácsék növénytermesztő receptje: a név legyen garancia

Lukács Géza neve fogalom lett Gyergyó környékén, sokan szerzik be tőle tavasszal a palántát, télen-nyáron a zöldséget, virágot. A szárhegyi növénytermesztő sokféle emberrel van kapcsolatban. vannak akik bevásárolni járnak hozzá, vannak akik tanácsot kérnek, ha „ragyásodik” a palánta levele, vannak akik földjüket adják bérbe, vagy épp trágyát szállítanak télirevalóért cserében, és vannak, akik csak úgy felsóhajtanak: „bezzeg, Gézának jól megy, egyfolytában kapar magának”. Ez utóbbiaknak szokta megmutatni a földmunkától kérges kezeit a négytagú család feje, bizonyítva: „kaparok bizony én a szó szoros értelmében”. Az irigykedők többsége, akár a suszter, maradnak a kaptafánál, s ha módjuk lenne sem biztos, hogy cserélnének a Lukács családdal. Többségük talán azt sem akarja meghallani, hogy a legkisebb ember is tehet azért, hogy e lehetetlen helyzetben ne nyomorogjon.

Kicsi szekérről lovasfogatra

„Gyermekkorban csak amolyan házi feladat volt számomra az egy-két sornyi pityóka kapálása, szakmám fémforgácsoló, a IUPS-nál 8-10 évet dolgoztam. Amikor megszűnt a munkahelyem, döntenem kellett a hogyan továbbról. Mi az, amit meg tudok csinálni úgy, hogy ne is kerüljek börtönbe” – kezdi élettörténetét Lukács Géza, és itt végére is ér az egyes szám első személyben mondottaknak. A továbbiakban minden kijelentésében a többesszám uralkodik, hisz minden közös, a siker és sikertelenség is családjával: Melinda feleségével, 13 éves Botond és 19 éves Hunor fiával. Megtudjuk, közel száz családos méhészete volt a családnak, maradt szabadidő a mézezés mellett, pláne akkor, amikor egy hamisított gyógyszerrel való kezelés után elpusztult az összes méhe. Üvegházban kezdtek palántaneveléshez, kerékpár után kötötték a kicsi szekeret, úgy járták a gyergyói falvakat „portékájukkal”.

„Rájöttünk, hogy nem éppen úgy kellene csinálni, ahogyan mi csináltuk. Tapasztalat-, információhiány miatt hibák történtek. Ekkor kezdtük tanulni a szakirodalmat, erre a vidékre alkalmazni. 1996-ban kezdtük, de az első három évet nem szabad számolni, az volt a tandíj, ekkor jöttünk rá, hogy tulajdonképpen nem tudunk semmit” – idézi fel az 1990-es évek közepén történteket, aztán a számukra óriási lépést: amikor a kicsi, kézi szekeret lovasszekérre cserélték. Egyetlen példával bizonyítja a lépés méretét: nem kellett kettőt menni egy délelőtt a gyergyószentmiklósi piacig.

Ajándék és kóstoló

Zöldségpalánták után a virágtermesztés is elkezdődött a Lukács-portán, az évek során azonban bebizonyosodott, a kései kitavaszodás miatt a zöldség biztosabb kereseti lehetőség. Azért a virágozást sem adták fel, visszajáró klienseik hiányolnák, ha a tavaszi friss zöldséget mellé nem tudnának petúniát is vásárolni. És arra is jó a virág, hogy egy-egy vásárlót „megkedveskedjen” vele. Ritka manapság az ajándék, nincs kliens, ki ezen el ne mosolyodna. Elmondta, mindig lesi a vásárló tekintetét, amelyik virágon megakad a tekintete, azt kapja ajándékba, s aztán csodálkozhat, hogy találta ki az árus titkos gondolatát. De nem csak virág jár ingyen, a kóstoló is gyakori annak, aki Lukácsékhoz bekopogtat.

Idén például édes hagymából csomagol fel pár fejet a vásárlóknak, ez olyan nem csípős fajta, ráadásul aki eszi, vallja, a „meje sem ég” tőle. Szintén újdonság a tejes kukorica. Termesztésének történetéről a gazda elmondta, megrökönyödött, amikor falunapon látta, négy lejért vesztegetik a csövest. Utánanézett, magot szerzett, s azzal biztatta a feleségét, idén már saját termést kínálhat az ünnepen – féláron. Szép is lett a termés, édes, mint a méz. Dicsérték is, akiket a főtt kukoricával megkínált annyira, hogy gyanúba keveredett: cukorral édesítette meg a főzővizet. Ekkor kapott ajándékba pár csövet a gyanakvó: vigye haza, jól zárja be az ajtót, főzze meg, s aztán kóstolja: édes-e?

Lukácsék ma is „iskolások”

Rendszeresen böngészik a szakkönyveket, világhálón keresik szakemberek tanácsait, alaposan utánanéznek, milyen magból milyen termés lesz, ha hozzáadják a szárhegyi időjárási viszonyokat is. Sok ebben a lutri, de próbálkozni kell – mondja a családfő.

Az hírlik róla, mezőgazdasági kiállításokra is egyedi okkal jár: megnézi a modern gépeket alaposan, majd hazaérve elkészíti magának. Nem erősíti meg, de nem is cáfolja a hírt, inkább elmagyarázza, milyen palántáló gépet rakott össze több részből. A masina tízszeresére csökkenti a munkát, földbe dugja a karalábé, karfiol, zeller, sőt paradicsompalántát is, rögvest meg is öntözi, és víztartályát automatikusan a legközelebbi lelőhelyről után tölti. Magyarázná a műszaki részleteket is, de asszonyfejnek túl sok lenne az tudományból. A lényeg, hogy amióta Lukácsék így palántálnak, a veteményezés ideje nem csúszik át kapálásszezonba.

Cserekereskedelem

A terület nagysága megközelíti a tíz hektárt, az udvaron álló üvegházak is beletartoznak ebbe. Nem mind saját birtok, szárhegyiek adják bérbe a nadrágszíj-parcelláikat. Olyan is van, aki a városban él, örökségét bízza a gazdára. Erre csak akkor mond nemet a növénytermesztő, ha a szomszédos földeket nem ő műveli, mert legalább akkora kell legyen egy tömbben, hogy a traktor tudjon megfordulni. A fizetséget legtöbbször mérni kell, nem számolni, a földtulajdonos káposztát, krumplit vagy egyéb zöldségfélét kap cserébe. A trágyáért például takarmányt szoktak kérni, másodosztályú sárgarépát, krumplit. „A bizalom ennek az alapja, én sosem nézem, hogy teli volt-e a ganyés szekér, szalmás volt-e a trágya, csak szólnak, hogy leürítették a föld végére, s én hálás vagyok. Amit érte adok, azt az állattartó köszöni, s mindketten úgy érezzük, a másik volt bőkezűbb, tartozunk egymásnak. Ez így van rendjén” – magyarázza Lukács gazda.

Magunkat fosztjuk meg a megélhetéstől

Sógorától hallott példával mondja el, miért vannak előrébb nálunk a svájciak. Ott, ha valaki egy ajtót akar rendelni, megnézi, valamelyik szomszédja készít-e olyat, ha nem, szétnéz a településén, ha ott, sőt a kantonban sincs, felteszi magának a kérdést: tényleg olyan ajtóra van nekem szükségem? Kétségtelen, nem tartunk még itt, s újabb példa kerül ezt bizonyítandó: számos szárhegyi család tart még mindig tehenet, féláron vinnék házhoz a tejet, ha igény lenne rá, mégis a drága, tasakos tejnek van keletje, sok fogy belőle a szárhegyi üzletekben.

Lukács úgy tartja, ha jól él a szomszéd, az nekem sem lehet káromra, az irigykedés helyett azt kell megnézni, miben tudunk együttműködni. Kézenfekvő a „török” paradicsom példája is, amelyik formára szép ugyan, de nem azért vásároljuk, hogy bekeretezzük, falra akasszuk. És nem az az egyetlen baj, hogy ízetlen, vegyszerrel duzzasztott zöldséget eszünk, néha még drágábban, mint  a hazait, hanem az, hogy a megélhetéstől fosztjuk meg a helyi gazdálkodókat. „Most még eldönthetjük, mit eszünk, még van választási lehetőség, amíg a helyi termelők teljesen ki nem szorulnak a piacról” – hangzik a javaslat.

Nevem a garancia

A hogyan továbbra sok válasza van a Lukács családnak. Egyelőre csak álom, hogy zöldségfeldolgozót indítsanak be, mert ugyan mondogatja a családfő, hogy az unió olyan, hogy nem kell félni, nem fog fájni, de tisztában van, a büntetés nem marad el, ha az összes szabványt nem tartják be. Friss zöldséget árul inkább, s bár otthon várja klienseit, nagyobb mennyiséget ki is szállít, de akár egy-két zsák krumplit is felfuvaroz a városba, ha egyedül élő, öreg ember kéri meg, vagy ha éppen „útba esik” a megrendelő. „Az embernek meg kell érje, hogy tőlem vásároljon. Amíg van vevőm, addig tudok jó áron terméket adni... ez már csak ilyen ördögi kör, egymás nélkül nem élünk meg” – de ez csak egyike a Lukács-titoknak, a másik, hogy a név itt garancia a minőségre. „Ha édes murkot kérnek tőlem, biztos, azt is kapnak, a törpe paradicsom palántája nem nő többméteresre” – mondja, s abban jár, hogy a szentmiklósi üzletekben egy-egy polcon külön áron, nevének feltüntetésével kaphatóak legyenek zöldségei. Tudja, ez egy próbálkozás, melynek bukás is lehet a vége, de úgy gondolja, sokat nem veszíthet, amit ő tehet, megteszi: választási lehetőséget biztosít a vásárlónak.

Lukácsék tényleg törököt fogtak, és a török nem engedi. Sok a terv, de mindegyiknek része a növénytermesztés folytatása. Szárhegyről jelentik: nem meggazdagodni, de megélni lehet belőle.