Hétfő reggelre, az iratkozási időszak rajtjára meghibásodott az oktatási minisztérium számítógépes programja, amelybe az előkészítő, illetve első osztályokba induló gyermekek neveit kellett volna bevezetni. A Hargita Megyei Tanfelügyelőséget nem érte felkészületlenül a technikai probléma, az ilyenkor szükséges teendőkről már az elmúlt hétvégén tájékoztatták az iskolaigazgatókat.
2012. március 05., 12:142012. március 05., 12:14
2012. március 05., 12:592012. március 05., 12:59
Hétfőn országos szintű technikai leállással kezdődött az előkészítő és első osztályokba történő iratkozási időszak, ugyanis meghibásodott a tanügyminisztérium számítógépes programja, amelybe az iratkozó gyermekek neveit kellett volna bevezetni. Központi sajtóinformációk szerint a technikai probléma miatt számos megyében el sem kezdődött az iratkozás, a Hargita Megyei Tanfelügyelőséget azonban nem érte felkészületlenül a hétfő reggelre kialakult helyzet, így a szülők be tudták íratni gyermekeiket az ősszel induló osztályokba.
Pénteken, március 2-án átiratban kérte a szaktárcától, hogy dolgozzanak ki egy procedúrát arra az esetre, ha meghibásodna az iratkozás lebonyolítására létrehozott számítógépes program, illetve ha egy-egy vidéki tanintézmény vagy egész községek áram, esetleg internet nélkül maradnának az iratkozási időszak kezdetére – közölte Ferencz S. Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő, hozzáfűzve, minisztériumi forrásból tudja, hogy a procedúra elkészült, de még jóváhagyásra vár, viszont annak szellemében a tanfelügyelőségen kidolgoztak egy megyei tervet, és arról március 3-án tájékoztatták az iskolaigazgatókat.
„Azért, hogy a szülők ne várakozzanak a tanintézményeknél és ne legyen torlódás, ebben az esetben az eljárás az, hogy vegyék el a dossziékat, a szülők töltsék ki a típuskérés kinyomtatott változatát, a tanintézményekben a szülők érkezési sorrendjében iktassák ezeket, szabjanak meg egy időpont, amikor a szülő visszamegy, hogy az adatokat ellenőrizze és a programból kinyomtatott dokumentumot aláírja, és mihelyt a probléma megoldódott, a tanintézmények az iktatás sorrendjében vezessék be az adatokat az országos programba” – fejtette ki a főtanfelügyelő. A tanfelügyelőség így le is tudja majd ellenőrizni, hogy minden rendben zajlott-e az iratkozás során, ugyanis az iskolák regiszterében szereplő iktatási sorrendnek meg kell egyeznie a számítógépes programban megjelenő iktatási sorrenddel – magyarázta Ferencz S. Alpár.
Egyébként a meghibásodott programot először alkalmazta az oktatási minisztérium, az előző években hagyományos módon történt az iratkozás. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség azonban már tavaly bevezetett egy hasonló szoftvert a kettős iratkozások kiszűrése érdekében. Múlt évben már ennek az alkalmazásnak a segítségével zajlott az iratkozás a Hargita megyei napközikbe, első és ötödik osztályokba. Az említett szoftver jelenleg is működik.
Jelentősen bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában: a város területén 131 helyszínen 193 térfigyelő kamerát szerelnek fel a következő hónapokban.
Kiskorú által irányított lovasszekér ütött el egy idős férfit szombaton este Kászonaltízen; a tettes elhagyta a helyszínt, de a hatóságok hamar rátaláltak – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Elszaporodtak a rágcsálók Csíkszereda egyes részein: főként a városközpontban okoznak gondot a patkányok és az egerek, de más városrészeken is jelen vannak. A szakemberek szerint ellenük csak rendszeres és összehangolt irtással lehet hatékonyan fellépni.
Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Villanyáram-kiesést okozott az erős szél több Hargita megyei településen vasárnap délután; összesen 1110 fogyasztó érintett.
Több területen is úttörő szerepet vállalt, és egyetlen feladatát sem végezte félgőzzel. Az ő nevéhez kötődik többek között a Pro Animalia Alapítvány létrehozása, valamint Fodor Sándor Csipikéjének bábszínházi színre vitele. Orendi Évával beszélgettünk.
Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.
Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.
Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.
szóljon hozzá!