Közösség, ahová tartozni lehet

•  Fotó: Tamás Gyopár

Fotó: Tamás Gyopár

Remetén nagyrészt háziasszonyok az anyukák, akik nyakába szakad minden más feladat is, mert a férfiak nagyrésze külföldön dolgozik. Évekig otthon ülni pedig, amikor már nagyobbak a gyermekek, nem egyszerű.

Tamás Gyopár

2016. szeptember 15., 13:352016. szeptember 15., 13:35


Három évvel ezelőtt gondolt egy nagyot a gyergyóremetei Ferencz Adél, és miután felmérte, hogy mire is volna szükség a községben, megszervezte a Remetei Anyák Közösségét (RAK). Általában minden településen van kismamák klubja, nyugdíjas klub, de a 35–45 éves anyák, akik „kinőtték” a kismamaklubot, de még nem tartoznak a nyugdíjasok közé, nincs, ahol feltöltődjenek, mondta a közösség szükségességéről.

Nemrég munkanélküli lettem, háziasszonykodni jó dolog, de hosszú távon kell egy közösség, ahová tartozhatok” – fogalmazott az ötlet kapcsán a kétgyermekes anyuka. Ő azok közé tartozik, akinek párja nem külföldre jár kenyérkeresni.

A csíki anyák közösségét látva rájött, hogy Remetén is jó lenne hasonló, és azóta 18 anyuka stabilan jár a foglalkozásokra, a tematikus előadásokra pedig félszázan is összegyűlnek. Három évvel ezelőtt, az induláskor Böjte Csaba testvér kérte Isten áldását e közösségre.

A remetei férfiak nagy része télen-nyáron külföldön dolgozik, rengeteg az otthon ülő anyuka, óvónőként azt láttam, hogy nincs, ahová menniük. A célom az lett volna, hogy kimozduljanak, tartalmasan töltsenek el egy-két órát hetente” – mondta. Nagy igény volt az egészségügyi előadásokra, a lelki feltöltődésre, a lelki gondozók előadására. Sokat járt különböző képzésekre Adél is, szükség van rá, mert egy asszony kell összetartsa a családot.

Amint mondta, nagy igény mutatkozik arra, hogy párkapcsolati témában hívjanak meg előadókat, főkként arra kíváncsiak, hogy miként lehet jó házastársi kapcsolatot ápolni úgy, hogy akár több száz kilométer választja el a nőt és a férfit egymástól. A lelki, szellemi táplálék mellett igény van arra is, hogy kézműveskedjenek. Ezért ikebanát készítettek, pólókat festettek, az ünnepkörökhöz kapcsolódó ajándék- és dísztárgyakat fabrikáltak. Börzét is szerveznek, így gazdát cserél a feleslegessé vált holmi. A foglalkozásokra, előadásokra a helyi önkormányzat biztosítja a termet – fogalmazott.

Az anyák közössége farsangkor a férjeket is meginvitálta, és bár nem remélték, mégis maskarába bújtak a családfők, és nagy, reggelig tartó mulatságon szórakoztak. Így erősítették a párok közötti kötelékeket is. A pólófestésen pedig a gyerekek is részt vettek, így anya-gyerek közösen dekorálták a felsőket. A távlati tervek között az is szerepel, hogy a vallási ünnepek körül családos közös foglalkozásokat szerveznek, hiszen ilyenkor többnyire hazajönnek a férjek.

Még karácsony előtt új foglalkozást tanulnak. Nemrég Adél tanfolyamon sajátította el az órakészítést, az antikolást, így szeptember folyamán, azzal próbálkozik a közösség. Órakészítéssel múlatják az időt. Az alaplapot kidekorálják, a szerkezetet a mánusokkal együtt megrendelik, és ki-ki a saját ízlése szerinti órát fog készíteni. Még fognak pólót is festeni különleges technikával, mert bár kétszer jártak Remetén a pólófestést oktatók, még igény mutatkozik rá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés