A székelyek nem tudnak könnyen felejteni – ápolják őseik emlékét, és azokét is, akiket a földrajzi távolság választ el az itthontól. Azok is emlékeinkben élnek, akik a sors akarata miatt a távolban, idegenben hunytak el. Ha sírjaik máshol is domborulnak, nekünk, itthoniaknak kell arról gondoskodnunk, hogy emléküket valamilyen jel őrizze. E célt szolgálja a gyergyószentmiklósi temetőben felállított kettős kopjafa.
2012. július 29., 18:122012. július 29., 18:12
2012. július 29., 23:122012. július 29., 23:12
„Házat bárhol találhatsz, hazát csak itthon” – olvasható a felirat a két kopjafát összekötő táblán, amely így képletesen hazahozza a távolban nyugvó gyergyószentmiklósiak lelkét. A kopjafaállítási ünnepségen a katolikus és református egyház papjai, Ft. Portik Hegyi kelemen plébános és Bíró Sándor lelkipásztor mondott áldást és imát a távolban nyugvók lelki üdvéért. A szárhegyi Kozma Mária által faragott kopjafák közül a baloldali a családjáért küzdő férfit, a jobboldali, csúcsán tulipán motívumban végződő pedig a családot összetartó asszonyt szimbolizálja.
A pénteken délelőtt felállított kopjafák helyet, lehetőséget adnak arra a gyergyószentmiklósiaknak, hogy itt gyújtsák meg évfordulókon vagy halottak napján a gyertyákat távolban elhunyt hozzátartozóik, szeretetteik emlékére. Az első gyertyákat az avatóünnepségen meg is gyújtották a jelenlévők. Az emelkedett hangulatú ünnepségre az itthon élő családtagokat is hívák, de sajnos a vártnál kevesebben jelentek meg.
Látványos párhuzam vonható 1885 és 2025 között a gyergyói sajtkészítés tekintetében. Akkor indult el az alpesi típusú tejtermék meghonosítása Pricskén, és ahogy 140 éve, most is eljutott a gyergyói sajt a nemzetközi elismerésig.
Zajlanak a gyergyószentmiklósi aszfaltutak karbantartási munkálatai: idén összesen négyezer négyzetméternyi felületet újítanak fel, több helyszínen párhuzamosan dolgoznak a munkagépek.
Önként távozott otthonából a vaslábi nő július 6-án, vasárnap, és azóta sem tért haza, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.
Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a Székelyföldi Lovas Ünnepet Gyergyószentmiklóson. A nagykorúvá váló rendezvény idén is látványos show-műsorokat, versenyeket és családi kikapcsolódási lehetőségeket kínál a lovassport szerelmeseinek.
Huszonnegyedik alkalommal rendezik meg a gyergyóremetei falunapokat, ahol idén is színes program-kavalkád várja a résztvevőket minden korosztályból. Az eseménysor péntektől vasárnapig várja a helyieket és vendégeket.
Nem jelent meg újabb sertéspestis-eset a gyergyóremetei góc közelében, de nem várt eredményt hozott az állategészségügyi hatóság által a környék gazdaságaiban elvégzett ellenőrzés. Számos gazdánál fülszám nélküli sertéseket találtak.
Noha még tart a nyomozás a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván februárban történt emberölés ügyében, az ügyészség nem adhat semmilyen információt erről. Így azt sem tudtuk meg, sikerült-e minden kétséget kizáróan azonosítani az áldozatot.
Nemrégiben Csinódra látogattunk, abba a faluba, ahol nem terem meg a burgonya, csak 2002 óta van villany, és ahová két éve vezet aszfaltozott út. Egy ottani gazdával beszélgetve kiderült, Uz Bence utódait nem hozzák lázba a megszorító intézkedések.
Péntek óta küzdenek az avartűzzel a tűzoltók a Gyergyóhollóhoz tartozó Hollósarka településen. Az utolsó tűzfészkek felszámolását szombat reggel folytatták.
Vízkorlátozást helyezett kilátásba a gyergyói vízszolgáltató vállalat, amennyiben Gyergyóújfaluban és Gyergyóalfaluban nem sikerül csökkenteni a vízfogyasztást.
szóljon hozzá!