
Fotó: Pethő Melánia
Évzáró koncertre készül a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar, a művelődési házban lépnek fel a közönség előtt, december 28-án.
2016. november 29., 17:162016. november 29., 17:16
Az előadásban változatos repertoárjukból kapnak ízelítőt az érdeklődők: népzenei feldolgozások, indulók, himnuszok, filmzenék, klasszikus művek és karácsonyi dallamok is felcsendülnek az egyórásra tervezett műsorban.
Alig két és fél éve alakult, de mára már ismertté és nemzetközileg is elismertté vált a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar. Zenéjük iránt egyre nagyobb az igény, szinte nincs olyan ünnepség Gyergyószéken, ahova ne kapnának meghívást. Az októberben szerzett szakmai elismerés, az ezüst minősítés megszerzése nagy előrelépést jelentett a zenekar életében, ugyanakkor a fellépések újratervezését is.
„Azt érezzük, reális veszélye van annak, hogy szétszedjenek, hogy annyi meghívást kapjunk, amennyit lehetetlen teljesíteni. Megalakulásunk után mindenhová elmentünk, ahová meghívtak, mert akartuk, hogy megismerjenek, de egyre inkább körvonalazódik, mit tudunk vállalni. Nem tudjuk vállalni például a szabadtéri zenélést hidegben, esőben” – nyilatkozta az ezüst minősítés megszerzése után lapunknak Köllő Dávid, a fúvószenekar elnöke. Most megerősítette kijelentését, közölve, hogy éppen a hideg időjárás az, amiért nem vállalták a fellépést a Szent Miklós Napokon.
„Az egyház részéről érkezett a felkérés, és nagyon sajnáljuk, hogy vissza kellett utasítsuk, de sajnos nem tudjuk elvállalni úgy, hogy a hangszereink is épen maradjanak és az embereink se betegedjenek le” – mondta. Magyarázatként hozzátette, a hideg időjárás árt a hangszereknek, hangzásuk is torzul.
December 28-i évzáró koncertjükre viszont mindenkit várnak, akik érdeklődnek zenéjük iránt. „Régebbi dalokat játsszunk jobb minőségben, és olyanokat is, amiket még nem hallhatott tőlük a közönség” – ennyit árult el a műsorról Köllő Dávid.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.
Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.
Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.
szóljon hozzá!