Kiharcolták a béremelést a postások

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Követeléseiket illetően megegyezésre jutott a postai dolgozók szakszervezete a Román Posta vezetésével, 150 lejes béremelést kapnak a vállalat alkalmazottai, valamint új egyenruhákat, cipőket és táskákat, és a fogyóanyagokra sem kell költeniük a jövőben.

Széchely István

2014. május 27., 19:032014. május 27., 19:03

2014. május 27., 19:092014. május 27., 19:09

Több alkalommal asztalhoz ülve, összesen mintegy százórás tárgyalássorozat után megegyezésre jutott a Postai Dolgozók Országos Szakszervezete és a Román Posta vezetőtanácsa az érdekvédelem követeléseit illetően, így a sztrájkőrségek, a fővárosi tüntetés és japánsztrájk után a szakszervezeti vezetők éhségsztrájkjára már nem került sor, befejeződtek a postástiltakozások.

A létrejött megállapodás szerint az augusztus és október közti időszakban összesen 150 lejes bruttó béremelést kapnak a postai dolgozók – számolt be a megállapodásról Szabó István, a postások szakszervezetének Hargita megyei elnöke. A postások ígéretet kaptak arra is, hogy új táskákat biztosít számukra a vállalat, már be is kérték a szükségletekre vonatkozó kimutatást, ugyanakkor a postahivatali dolgozóknak is új egyenruhákat és cipőket ígértek. A postások korábbi panaszai között szerepelt az is, hogy már a munkavégzéshez szükséges fogyóanyagokat is saját pénzből kell megvásárolniuk, a megállapodás értelmében ezt is rendezi a vállalat, hatvan napon belül biztosítják a szükséges nyomtatványokat, és a lehető leghamarabb a nyomtatókba való cserealkatrészeket, írószereket és más fogyóanyagokat is.

Szabó Istvántól megtudtuk, a megállapodás része az is, hogy meghirdetésre kerülnek a megüresedett, egyedi postai állások, melynek hiányában számos vidéki postaügynökség alkalmazottja korábban nem tudott pihenőszabadságra menni. Hargita megyében nagyjából tíz ilyen állás van – mondta el a szakszervezeti vezető.

A miniszter közbelépett

A felek álláspontjai akkor kezdtek közeledni egymáshoz, amikor a többségében állami tulajdonú vállalat képviselői és a szakszervezeti vezetők között zajló tárgyalásokon megjelent a távközlési miniszter, illetve a társadalmi párbeszédért felelős tárca nélküli miniszter – magyarázta Szabó István.
Kérdésünkre elmondta azt is, hogy lecsillapodtak a kedélyek és enyhült a feszültség a dolgozók körében a megegyezést követően, de mindenki várja az ígéretek konkrét eredményét. A megyei szakszervezeti vezető elfogadható mértékűnek tartja követeléseik teljesítését, ha a megállapodásba foglaltak mind megvalósulnak, akkor volt értelme a tiltakozássorozatnak – mondta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés