Hargita megye továbbra is fehér folt az influenzatérképen, igazolt megbetegedés még nem történt, de a betegség terjedése miatt a védőoltás beadását javasolja a közegészségügyi igazgatóság vezetője.
2013. január 17., 18:202013. január 17., 18:20
Továbbra sem kiugróan magas a légúti megbetegedések száma Hargita megyében, és igazolt influenzás megbetegedés sem történt. Az elmúlt heti légúti megbetegedésekről készült összesítés szerint egy hét alatt 648 felső légúti megbetegedést regisztráltak a megyében, a betegek közül nyolcan szorultak kórházi kezelésre – tudtuk meg Tar Gyöngyitől, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetőjétől. Az alsó légúti megbetegedések, vagyis a tüdőgyulladásos betegek száma 58 volt múlt héten, közülük 18-an kerültek kórházba – folytatta a tájékoztatást a közegészségügyi igazgatóság vezetője. Ugyanakkor azt is elmondta, igazolt influenzás megbetegedés nem történt, sőt még a gyanúja sem merült fel. Ennek ellenére a védőoltás beadatását javasolta Tar Gyöngyi, megemlítve azt a napokban történt besztercei halálesetet, amelyben egy több krónikus megbetegedésben szenvedő nő halálát okozta a szezonális influenza, illetve annak szövődményei.
Az Egyesült Államokban járvány van, és több nyugat-európai országban is járványos méreteket öltött a megbetegedések száma, a gyors utazási lehetőségek, főként a repülős közlekedés miatt pedig a vírusok terjedése is felgyorsult, ezért is fontos figyelmet fordítani a betegség megelőzésre – fejtette ki Tar Gyöngyi.
Az influenza által leginkább veszélyeztetett csoportoknak ingyenesen biztosított védőoltások még nem fogytak el Hargita megyében, legalábbis még egy háziorvostól sem kapott ilyen jellegű értesítést a megyei közegészségügyi igazgatóság, az egészségügyi minisztériumtól viszont már érkezett átirat, amelyben azt közölték, hogy szükség esetén azonnal tudnak kiutalni oltóanyagot a megyének – mondta el Tar Gyöngyi.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!