
Fotó: Csata Beáta
Tizenöt veterán autó gurult be Csomafalva központjába kedden a magyarországi Veterán Autóklub tagjainak jóvoltából, akik székelyföldi túrájuk egyik állomásaként éppen a települést választották ki. Az egyórás pihenés során 1917–1972-ben gyártott autókban gyönyörködhettek a helyiek.
2012. augusztus 14., 19:512012. augusztus 14., 19:51
2012. augusztus 15., 12:212012. augusztus 15., 12:21
A magyarországi klub tagjai a hatnapos Székelyföld–Hargita veterán autó túra során bejárják az egész környéket, ellátogatnak autóikkal Szovátára, a Gyilkos-tóhoz, és Csíkszereda környékét is megnézik. Túrájuk egyik állomásaként Csomafalva központját jelölték ki, ahol egyórás pihenésük során megkoszorúzták a központban levő Kossuth-szobrot, megkóstolták a Fenyőalja Turisztikai Egyesület termékeit, illetve a csomafalvi borvizet is. A negyvenkét vendéget Márton László Szilárd polgármester köszöntötte, akit Sádi Endre, a Veterán Autóklub elnöke megajándékozott egy veterán autóklubos dísztáblával emlékül, hogy itt voltak. A muzeális járművek megcsodálása előtt felcsendült a magyar és a székely himnusz is.
Gyergyó környékén még Alfaluban és Szárhegyen is megállnak majd, hogy rövid ideig ott is megmutassák nem mindennapi autóikat. „Több éve járok errefelé, nagyjából ismerem a környéket, amit szerettem volna barátaimnak is bemutatni, hogy ők is megszeressék ezt a tájat, jöjjenek ide vissza máskor is” – magyarázta Sági Endre a helyszín választását. Hozzáfűzte: ezzel a kis csapattal minden évben Magyarország különböző tájain eltöltenek egy hetet. „Úgy gondoltuk, hogy egyszer ebbe az irányba is elindulunk, sok kedves barátunk van itt, akiknek szerettük volna megmutatni gyűjteményünket” – mondta.
A régi autók szerelmesei tizenöt autót gyűjtöttek, újítottak fel, hogy általuk szemléltessék az autógyártás fejlődését, illetve mosolyt fakasszanak a nézelődők arcára, amikor megjelennek velük. Ez sikerült is, többen körülvették a guruló kincseket, hogy fényképet készítsenek vagy csak megcsodálják a régmúlt idők járgányait. A legidősebb autót 1917-ben, a legújabbat pedig 1972-ben gyártották, viszont mindegyik jelentős felújításon ment keresztül, aminek köszönhetően mai napig szelik a kilométereket.
Egyébként a Veterán Autóklub 2001-ben alakult azzal a céllal, hogy összegyűjtse a Magyarországon levő régi autókat, majd felújítás után különböző rendezvények során bemutassa. Emellett fontosnak tartják a veteránautózás, motorozás iránti érdeklődés felkeltését, ápolását, amit különböző találkozók, kiállítások révén valósítanak meg.
Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.
A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.
Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.
Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.
Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok vasárnap, miután összeverekedtek egy maroshévízi lokálban. Mintegy tízezer lejes kárt okoztak – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A nemzeti ünnep alkalmából új keresztet szenteltek fel Gyergyószentmiklós keleti kijáratánál, a Both-vára aljában vasárnap. Az eseményen résztvevők az elődök hagyományát folytatva állítottak emléket, amelynek gondozását többen is magukra vállalták.
Megérkeztek Borszékre azok az elektromos autóbuszok és kisbuszok, amelyek révén várhatóan már az ősztől elindulhat az újdonságnak számító városi és térségi tömegközlekedés a fürdővárosban és környékén.
Első alkalommal szervezik meg a március 16-tól két teljes hetet felölelő fesztivált, a Gyergyói Bábos Heteket, amely előadásokkal, kiállításokkal, közösségi programokkal hozza közelebb a bábszínház világát a Gyergyói-medence közönségéhez.
szóljon hozzá!