
Fotó: Kristó Róbert
Az utak tisztán tartása és járhatóvá tétele érdekében hófogó rácsok kihelyezését javasolja Hargita Megye Tanácsa – írja a megyei önkormányzat sajtószolgálata.
2017. január 10., 10:252017. január 10., 10:25
Mint közlik, a hófogó rácsok felszerelését három feltétellel tudják biztosítani. Az egyik, hogy a polgármesteri hivatalok egyeztessenek a földterületek tulajdonosaival, hogy ezeket a rácsokat díjmentesen helyezhessék ki márciusig. A másik, hogy a rácsokat márciustól novemberig raktározzák a polgármesteri hivatalok. A harmadik pedig, hogy a hópalánkok felszerelését a polgármesteri hivatalok munkatársai végezzék el, a megyei tanács szakembereinek felügyeletével.
Ezekre a feltételekre azért van szüksége a megyei önkormányzatnak, mert nincs elegendő és megfelelő raktárhelyisége, ugyanis – mint írják – még a saját hóekés traktoruknak sem tudnak megfelelő helyet biztosítani. Mindemellett csupán öt munkatárs foglalkozik a téli és a nyári karbantartással, a forgalombiztonsági elemekkel, a balesetek miatti pereskedésekhez szükséges akták készítésével, kátyúzással, valamint az egyrétegű aszfaltozásokkal az összesen közel ezer kilométer hosszú megyei kategóriájú utakon.
A továbbiakban felmérik, hol van szükség ezekre a hópalánkokra, majd levélben értesítik a polgármesteri hivatalokat, hogy hol indokolt ezeknek az eszközöknek a használata.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.
szóljon hozzá!