
Házkutatást tartottak a DNA ügyészei – csendőrök kíséretében, akárcsak Udvarhelyen – a Gyergyó Tv székhelyén hétfőn. Információink szerint a televíziót működtető cég és a gyergyószentmiklósi önkormányzat közötti korábbi együttműködés aktáit keresték.
2016. február 01., 17:522016. február 01., 17:52
2016. február 01., 20:322016. február 01., 20:32
Sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta Ketesdi Imre, a televíziót működtető Media Center Kft. ügyvezetője azt a feltételezést, miszerint Mezei János felfüggesztett polgármesterrel lenne kapcsolatos a nyomozás. Azt mondta, neki is alaposabban utána kell néznie, hogy mi is lehet a házkutatás célja, és mindaddig nem kíván további információkat közölni.
Madaras Szidónia, a gyergyószentmiklósi városháza szóvivője közölte, ugyanezeket az aktákat a polgármesteri hivatalban is vizsgálták már pénzügyi ellenőrök, de nem most, hanem évekkel ezelőtt, és nem találtak benne kivetnivalót.
A Gyergyó Tv a házkutatás után rövid közleményben tudatta, a DNA ügyészei hivatalos iratokat, szerződéseket kértek el, amelyeket rendelkezésükre is bocsátottak. Nem érdeklődtek a televízió által készített műsorok, adások iránt, kizárólag csak iratokról vittek el másolatokat. Sem a televízió működtetőjét, sem a műsorok szerkesztőit nem gyanúsították meg semmilyen törvénybe ütköző cselekedettel.
A DNA csupán annyit árult el, hogy Bukarestben és Hargita megyében hat helyszínen folytatnak házkutatásokat, különböző kereskedelmi egységeknél, és 2008–2012 közötti korrupciógyanús ügyeket vizsgálnak.
Visszakerült a toronygomb és a kereszt a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom tornyára. A péntek délelőtti esemény nem csupán a felújítás egyik leglátványosabb mozzanata volt, hanem a jelen nemzedékének üzenete is a századok múlva élőknek.
A Vitalissima Kft. működtetheti a tömegközlekedést, módosították a kis elkerülő út nyomvonalát, és újabb kísérletet tesznek a Monturist vezetőváltására. Gyergyószentmiklós önkormányzata emellett előkészíti a Gábor Áron utcai Békény-híd felújítását.
Bontják a Kárpát és a Köves utcák tömbházai közelében álló régi kazánházat Borszéken. A több mint harminc éve használaton kívül álló épület felszámolásával a városrész rendezését készítik elő.
Más évekhez képest visszafogottabb zenei programmal, de gazdag gasztronómiai kínálattal várja a vendégeket a július 24–26. között következő bográcsfesztivál. A szervezők idén a helyi és térségi ízeket állították a borszéki események középpontjába.
Néhány napon belül elkészül a 19. Székelyföldi Lovas Ünnep teljes, négynapos programja. Az augusztus 20–23. között Gyergyószentmiklóson sorra kerülő rendezvény szervezői lovasok, szekeres gazdák és kutyatartók számára is felhívást tettek közzé.
Rovarirtást végez Gyergyószentmiklós önkormányzata július 27-én, hétfőn 21 és 24 óra között. A szúnyogok és kullancsok ellen történik az intézkedés.
Különleges zenei est várja az érdeklődőket csütörtökön 19 órától a gyergyószentmiklósi Transylvanik kézműves söröző emeleti termében. A rendezvény vendégei Lőrinczi György és Gagyi Dénes historikus hangszerkészítők, lantkészítő mesterek lesznek.
Figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn 9 és 11 óra között a Gyergyószentmiklósi Városi Kórház alkalmazottai az országos tiltakozó akcióhoz csatlakozva. A munkabeszüntetés ideje alatt a sürgősségi betegellátás folyamatosan biztosított volt.
A jövőféltők előtt nem lehet kétséges a bőséges gyermekáldás fontossága, különösen mifelénk nem. Éppen ezért bír kiemelt jelentőséggel a székelyföldi vándorbölcső-lakók találkozója, amelynek második felvonását Oroszhegyen tartják augusztus 8-án.
Néhány nappal ezelőtt írtunk arról az összefogásról, amely a gyergyószentmiklósi Szabó Rékáért indult. Szomorú hírt közölt Péter Melinda, Réka édesanyja: a fiatal lány elhunyt. A család kéri, hogy az értük indított gyűjtés már ne folytatódjon.
szóljon hozzá!