Összesítette a Hargita Megyei Tanfelügyelőség hétfőn a 2013-as érettségi vizsgára feliratkozó diákok számát.
2013. június 03., 16:352013. június 03., 16:35
2013. június 03., 17:032013. június 03., 17:03
Május 31-éig, a feliratkozási időszak utolsó napjáig a megye középiskoláiból 3037 végzős diák jelentkezett a vizsgasorozatra – tudtuk meg Hodgyai László tanfelügyelőtől. Arra vonatkozóan egyelőre nem készült összesítés a tanfelügyelőségnél, hogy egy vagy több tantárgyból történő bukás miatt hány tizenkettedikes diák nem érettségizhet, de azt sem lehet még tudni, hogy a múlt évben sikertelenül érettségizett, ezernél is jóval több fiatal közül hányan próbálkoznak újra a 2013-as érettségin. Bartolf Hedvig megyei főtanfelügyelő korábban elmondta, úgy tudja, nem minden végzős jelentkezik az érettségire, a diákok között vannak olyanok – leginkább szakközépiskolások –, akik megelégszenek a tizenkét osztályos tanulmányi bizonylattal, nem akarnak továbbtanulni, ezért nem látják értelmét az érettséginek.
A 2013-as érettségi június 10-én, a kompetenciapróbákkal kezdődik, majd az írásbelik után, július 5-én ér véget. Július 8-án kifüggesztik a vizsgaközpontokban az előzetes eredményeket, majd az óvások benyújtása és az ezek által érintett dolgozatok újrajavítása után, július 12-én közzéteszik a végleges jegyeket.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!