Hármas ikerbárányok születtek Gyergyószentmiklóson

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Nem mindennapi esemény hírével kereste fel szerkesztőségünket a gyergyószentmiklósi Gödrös utcában lakó Madaras Béla: gazdaságában hármas ikerbárányok születtek. Szakemberekre hivatkozva állítja, egy az ezerhez az esélye annak, hogy hármas ikreknek adjon életet egy juh.

Pethő Melánia

2015. április 14., 18:372015. április 14., 18:37

Meglátogattuk Madarasékat, akik örömmel mutatták be nekünk is gazdaságukat. Hat juh és ugyanennyi bárány van az istállóban, más állatot egy ideje nem tartanak. Megcsodálhattuk a szenzációszámba vett hármasikreket is, amelyek épp táplálkoztak. Egymást felváltva járultak mamájukhoz, „fegyelmezetten” várták ki a sorukat. Az ikrek tulajdonságától eltérően, a három nősténybárány nem hasonlít egymáshoz. Egyikük fehér, a másik fekete gyapjas, a harmadik pedig a két szín keveréke. Csak a fehérnek van neve, Makacsnak keresztelték már az első napon. Nem véletlen a névválasztás, hisz testvéreitől eltérően ez a bárány nem tudott szopni és cumisüvegből sem fogadta el a felkínált tejet. Azt is gondolták róla, hogy nem marad meg, de születése másnapján beindultak ösztönei, ő lett a „legjobb evő”. Legalábbis ezt mesélik a háziak, akik elárulták, a bárányok lassan kéthetesek, és mutatták is, Makacs a legnagyobb növésre közülük.

„Felkészített az állatorvos, hogy nem egy báránya lesz a juhnak, de azt ő sem gondolta, hogy három” – mondta Madaras Béla. A hetven évén túl lévő gazda állítja, bár hallott már hármas ikerbárányokról, senkit nem ismer Gyergyóban, akinek gazdaságában születtek volna. A kettős ikrek gyakoriak, saját állományában tavaly és korábban is született egy juhtól egyszerre két bárány.

A gazda által mondottakat támasztja alá ifj. Gáll József állatorvos is, aki portálunk érdeklődésére kifejtette, ritkán születnek hármas ikerbárányok, ez inkább kecskéknél gyakori, de azért Gyergyószéken volt példa ilyenre. Ilyen esetben nagyon oda kell figyelni az anyajuhra, mivel a három kisbárány táplálása megterheli. Ezért ajánlott egy másik juh alá tenni egy bárányt, és különös gondoskodást igényel az, amelyik a legkisebb a három közül.

Juhos gazdákkal beszélgetve megtudtuk, Gyergyószéken gyakori az ikerellés, de még hármas ikrekhez nem volt szerencséjük a megkérdezett állattartóknak, mint mondták, az is lehet, hogy a faj hordozza. „Érdekes eset, újdonság, nagyon oda kell figyelni az anyára, nehogy tönkremenjen” – hangsúlyozták a juhos gazdák.

Madarasék állatai jól vannak: az egyébként racka anyajuh egészséges, gondoskodik a bárányokról, teje elégséges kicsinyei táplálására. Ha nem így lenne, a bárányok nem fejlődnének – szögezi le a gazda. A kérdésre, hogy mi lesz az új „családtagok” sorsa, Madarasék elmondták, nősténybárányokról lévén szó, mindhármat megtartják. Legelőre idén még nem engedik őket, „világot látni” csak jövő nyáron mehetnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Nem várt eredményt hozott a sertéspestisgóc környékén végzett ellenőrzés

Nem jelent meg újabb sertéspestis-eset a gyergyóremetei góc közelében, de nem várt eredményt hozott az állategészségügyi hatóság által a környék gazdaságaiban elvégzett ellenőrzés. Számos gazdánál fülszám nélküli sertéseket találtak.

Nem várt eredményt hozott a sertéspestisgóc környékén végzett ellenőrzés
2025. július 07., hétfő

Nem adhat információkat az ügyészség az orotvai gyilkosság ügyében  

Noha még tart a nyomozás a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván februárban történt emberölés ügyében, az ügyészség nem adhat semmilyen információt erről. Így azt sem tudtuk meg, sikerült-e minden kétséget kizáróan azonosítani az áldozatot.

Nem adhat információkat az ügyészség az orotvai gyilkosság ügyében   
2025. július 06., vasárnap

Uz Bence utódait nem idegesítik a megszorítások

Nemrégiben Csinódra látogattunk, abba a faluba, ahol nem terem meg a burgonya, csak 2002 óta van villany, és ahová két éve vezet aszfaltozott út. Egy ottani gazdával beszélgetve kiderült, Uz Bence utódait nem hozzák lázba a megszorító intézkedések.

Uz Bence utódait nem idegesítik a megszorítások
2025. július 05., szombat

Ég az erdei avar és a száraz növényzet Hollósarkán

Péntek óta küzdenek az avartűzzel a tűzoltók a Gyergyóhollóhoz tartozó Hollósarka településen. Az utolsó tűzfészkek felszámolását szombat reggel folytatták.

Ég az erdei avar és a száraz növényzet Hollósarkán
2025. július 02., szerda

Vízkorlátozás léphet érvénybe két gyergyói településen

Vízkorlátozást helyezett kilátásba a gyergyói vízszolgáltató vállalat, amennyiben Gyergyóújfaluban és Gyergyóalfaluban nem sikerül csökkenteni a vízfogyasztást.

Vízkorlátozás léphet érvénybe két gyergyói településen
2025. július 02., szerda

Százéves az ereklyés országzászló mozgalom – tudományos konferencia Maroshévízen

Tudományos konferenciával emlékeznek meg az ereklyés országzászló mozgalom százéves évfordulójáról Maroshévízen. A rendezvény az országzászlók, világháborús emlékművek, katonai temetők és nemzeti emlékhelyek témakörét járja körül.

Százéves az ereklyés országzászló mozgalom – tudományos konferencia Maroshévízen
2025. július 01., kedd

Gyógynövények éjszakája az Erdővidék Múzeumában

Idén is csatlakozik az Erdővidék Múzeuma a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz. A tavalyi nagy sikerű gyógynövényes tematikát követve az idei program középpontjában ismét az erdővidéki gyógynövények és azok felhasználása áll.

Gyógynövények éjszakája az Erdővidék Múzeumában
2025. július 01., kedd

Jelentős beruházásra készülnek a gyergyószentmiklósi kórháznál

Több mint 14 millió lejes beruházás küszöbén áll a gyergyószentmiklósi kórház, miután újabb uniós támogatást nyert el. Erről kedden reggel tartottak rendkívüli tanácsülést a városban, ahol egyhangúlag szavazták meg a költségvetés módosítását.

Jelentős beruházásra készülnek a gyergyószentmiklósi kórháznál
2025. július 01., kedd

Falunapok Gyergyóújfaluban és Güdücön

A Gyergyói-medence két településén is vidám falunapok zajlanak a héten. Gyergyóújfalu már pár napja belekezdett az ünneplésbe, Güdücön pedig július első hétvégéjén tartják a hagyományos búcsús rendezvényt.

Falunapok Gyergyóújfaluban és Güdücön
2025. június 30., hétfő

Bocsárdi László visszatér rendezőként – ígéretes a Figura következő évada

A Figura Stúdió Színház 40. évadának célját nem egy megemlékezés képezte, hanem a múlt, a jelen és jövőbeli alternatívák bemutatása. A különleges év után érdekesnek ígérkezik a következő is. Jön a Kollokvium, és Bocsárdi László visszatér rendezőként.

Bocsárdi László visszatér rendezőként – ígéretes a Figura következő évada