
Elfogadták Hargita megye idei büdzséjét csütörtökön a csíkjenőfalvi kihelyezett ülésen. Borboly szerint ez a szükség költségvetése. De miért is?
2016. január 28., 18:552016. január 28., 18:55
2016. január 28., 19:392016. január 28., 19:39
A hivatal működési költségeiből kellett elvonniuk ahhoz, hogy folytathassák a fontosabb beruházásokat, illetve újakat kezdhessenek el – indokolta Borboly Csaba megyeitanács-elnök a szükségminősítést.
Az alintézményeknél a költségeket a 2014. évi szintre csökkentették, a beruházási listán pedig elsősorban azokat az utakat hagyták meg, amelyeket folytatni kell, ám néhány új beruházás elkezdését, tervezését is belefoglalták. Az utaknál folytatják a csomafalvi csúszás helyreállítását, a solymosi, a büdösfürdői és a csíkpálfalvi út felújítását, a csicsói Olt-híd építését. Emellett az árvízkárok helyreállításán, valamint az atyhai és a két gyergyóremetei megyei út korszerűsítésén is tovább dolgoznak.
Az új beruházások között szerepel a járdaépítési program, a csibai út felújítása, két tölgyesi kishíd létesítése, támfalépítés Hidegségen, valamint a 131A (Homodalmás–Homoródkeményfalva) út felújítása – tájékoztatnak a megyei önkormányzat sajtószolgálatának közleményében.
Növelték ugyanakkor az önkormányzat támogatási programjainak keretösszegét, amelyre civil szervezetek, egyesületek, egyházak pályázhatnak különböző területeken.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!