
Fotó: Veres Nándor
Hargita megyei fiatalok is kedvezményezettjei a MOL Románia és A Közösségért Alapítvány által meghirdetett MOL – Jogosítvány a jövőhöz első kiírásának.
2016. február 19., 12:012016. február 19., 12:01
A program 32, hátrányos körülmények között élő, 17-25 éves fiatal számára biztosít anyagi támogatást B-, C-, D-kategóriájú, valamint traktor, trolibusz és villamos gépjárművezetői engedély (tanfolyam és járulékos kiadások) költségeinek fedezéséhez. Ezeknek a fiataloknak munkavállaláskor feltétel vagy előny a gépjárművezetői engedély, illetve hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában azoknak, akik már dolgoznak.
Az első kiírásra több mint 150 fiatal jelentkezett az ország 20 megyéjéből, akik többnyire a B-kategóriás jogosítvány megszerzésére nyújtottak be pályázatot. A kedvezményezetteket a program lebonyolításában részt vevő öt civil szervezet (Salvați Copiii România, Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület, Fundația Principesa Margareta a României és Dévai Szent Ferenc Alapítvány) választotta ki a saját alapszabálya és a hátrányos helyzetű fiatalokkal való többéves munka során szerzett tapasztalata szerint.
A támogatások összértéke 50 ezer lej. Az év vége fél várható a második, hasonló kiírás.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!