
Fotó: Pethő Melánia
Győrből érkezett diákokat lát vendégül a gyergyószentmiklósi Gépgyártó Iskolaközpont. A negyven tanuló és kísérőtanáraik nem csak a vendéglátó iskola tevékenységébe nyerhetnek betekintést, de a város, a környék természeti, történelmi nevezetességeit is megcsodálhatják, ízelítőt kapnak az itt élők hagyományaiból, kultúrájából. A tanulmányi kirándulás a magyar állam Határtalanul! programja keretében zajlik.
2012. szeptember 25., 17:142012. szeptember 25., 17:14
2012. szeptember 25., 17:242012. szeptember 25., 17:24
Testvériskolai kapcsolat létrejöttének első mozzanataként jelenleg negyven magyarországi diákot lát vendégül a gyergyószentmiklósi Gépgyártó Iskolaközpont. A vendégek a győri Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskolából érkeztek, itt tartózkodásuk során vendéglátó diáktársaikkal együtt próbálják kamatoztatni szakirányú tudásukat, a tervek szerint elektrotechnikai, elektronikai produktumokat is készítenek.
„Egymástól nagyon sokat tudunk tanulni, a szakmai fejlődés terén ez az út előre vezet bennünket, de ami ennél is fontosabb, az, hogy a gyerekek ismerjék meg Székelyföldet, Gyergyószentmiklóst, az itteni embereket, rajtuk keresztül pedig olyanokhoz is eljusson az itt szerzett jó élmény, akik eddig még sosem jártak Erdélyben. Reméljük, hogy ezek a dolgok a magyar–magyar kapcsolat erősítésére szolgálnak” – nyilatkozta a sajtó képviselőinek Lelkes Géza kísérőtanár.
A gyergyói iskola színes programmal igyekszik a vendégek kedvében járni, ízelítőt nyújtani a helyi értékekből. Néptáncoktatás, népdaltanítás, közös zenélések várhatók a következő estéken, napközben pedig tartalmas kirándulások. A háziak Gyergyó-medence településeit, a Gyilkos-tót, a Békási-szorost ismertetik meg a vendégekkel, Csík- és Udvarhelyszék látványosságait mutatják meg nekik.
Viszontlátogatás jövő tavasszal
Hasonló programokra számíthatnak a gyergyói diákok is, akik jövő év áprilisában látogatnak Győrbe. „Az iskoláink közötti kapcsolattól barátságot, együttműködést, egymás segítését remélem, de főként a gyerekek szakmai továbbképzésének lehetőségét” – nyilatkozta az újságíróknak Részeg Ildikó, a Gépgyártó Iskolaközpont igazgatója. Mint azt mondta, a győri iskola révén a gyergyói diákoknak főként az autószerelő szakmában lesz lehetőségük tapasztalatokat szerezni.
„Az autószerelő műhelyvezetőktől tudjuk, itthon is lenne igény a fejlett technológia bevezetésére, gondjuk viszont, hogy a modern eszközök, berendezések kezeléséhez nagyon nehezen találnak megfelelő képzettségű szakembereket. Ezt szeretnék ellensúlyozni azzal, hogy tanulóinknak lehetőséget teremtünk szakmai gyakorlatok megszerzésére. Volt szerencsénk már eljuttatni diákokat Németországba, a BMW-gyár iskolájába, Győrben pedig az Audi-gyár által támogatott Lukács Sándor Szakiskolában szerezhetnek szakmai tudást” – mondta Részeg Ildikó. Hozzátette: „iskolánknak az a fontos, hogy Gyergyónak jól képzett szakembereket adjon”.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
Osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson: június 2. és 4. között vehetik át a jogosultak a fűtéstámogatást, közismert nevén a „fapénzt”, valamint az energia-kiegészítő juttatást, az úgynevezett „butéliapénzt”.
Folytatódik Gyergyószentmiklós külterületeinek általános kataszteri felmérése: június 2. és 5. között több dűlőben és az ipari zóna belterületein végeznek helyszíni méréseket.
szóljon hozzá!