György Botond mindig nyitott a poénra

•  Fotó: Csata Beáta

Fotó: Csata Beáta

A fiatal humorista stand up előadóként egy éve vesz részt versenyeken, vállal fellépéseket, de máris a VIII. Humorfesztivál győztesének és a 2012-es Médiabefutó próza kategória fődíjasának mondhatja magát. A borzonti tehetség a jövőjét is ebben a szakmában képzeli el, hisz a közönség jókedve minden fáradságára elégtételt jelent.

Csata Beáta

2012. május 22., 18:462012. május 22., 18:46

2012. május 22., 20:362012. május 22., 20:36

György Botonddal beszélgettünk az idei Médiabefutó során szerzett élményeiről. Mint mondta, azért indult a tehetségkutató versenyen, mert rájött: a mai világban nem elég, ha valaki tehetséges, arra is szüksége van, hogy közismert legyen. Pozitív élményekkel gazdagodott a verseny során, új ismerősökre tett szert. Az első, helyi válogatáson gyengébb poénokból álló előadással készült, majd a regionális döntőn – mivel Gyergyószentmiklósra tették át a helyszínt – helyi poénokkal próbálta nevetésre bírni a nagyérdeműt. Szerinte a legjobb az országos döntő marosvásárhelyi szakasza volt, ahol a közönség jól fogadta poénjait. Talán azért, mert ott jobban el van terjedve ez a műfaj, mint itthon – magyarázta.

Kérdésünkre a tizedikes előadó elmondta, a Humorfesztivál és a Médiabefutó közt jelentős különbség van: a Humorfesztiválon számítottak arra, hogy ha valaki kiáll a színpadra, valami humorosat fog mondani, ezzel szemben a Médiabefutón az énekes-táncos előadások közt volt, akit váratlanul ért a poéneső. Ugyanakkor a Médiabefutón más szempontok alapján értékeltek, leginkább a beszédtechnikára, előadásmódra figyelt a zsűri, és többnyire pozitív véleményeket, rengeteg tanácsot, javaslatot kapott. Az országos döntő előtt egy felkészítő tábort is tartottak számukra, ahol mentorként egy dramaturg állt a rendelkezésére, aki nem csak az előadásmódra vonatkozóan látta el tanácsokkal, hanem az előre megírt poénok szerkezetére is tett módosítási javaslatokat.

A tavalyi Humorfesztiválra való jelentkezés során kóstolt bele a stand up előadások világába – szavaival élve: véletlenül találtak egymásra ő és a humor. Azóta együtt állnak színpadra, és fakasztják sírásra a közönséget. Kezdetben, mint ahogy a Humorfesztiválra való készülés során is, előre megírta, átalakította a poénokat, amit majd úgy adott elő a színpadon, mintha improvizálna, de kevés alkalommal fordult elő, hogy nem a megírt szöveg alapján beszélt. Most már van némi tapasztalata, így mindig poénra készen figyel, és ha valami érdekeset lát, akkor lejegyzi, később átalakítva születnek a poénjai.

Mint mondta, egyelőre még amatőr humoristának számít, nagyrészt falunapokra, iskolai rendezvényekre kap felkérést. Nagyobb méretű rendezvényeken is fellépett, ilyen a Félsziget Fesztivál, Tusványos vagy az EU-tábor. Az elkövetkező időszakban is zsúfolt a programja, de nem bánja, mert szeret ezzel foglalkozni. „Szeretem az embereknek a hétköznapjait beszínesíteni, kicsi örömet hozni nekik” – mondta. Hideget-meleget egyaránt kap, de szerinte nincs annál jobb érzés, mint amikor az emberek arca felderül.

A közönségdíj még gazdára vár

A Médiabefutó közönségdíjasára még lehet szavazni, aki majd megkapja a díjjal járó 500 lej értékű nyereményt. A verseny honlapján megtekinthetők a videók, május 29-én déli 12 óráig lehet lájkolni a kedvenceket. Így a próza kategória fődíja mellett Botinak esélye van elnyerni a 2012-es Médiabefutó közönségdíját is.

A gyergyóiak jól szerepeltek az idei Médiabefutón, ezt jelzi az is, hogy különböző kategóriákban számos díjat bezsebeltek. Az Ördögborda a tánc kategória nívódíját, Fazakas Bernadett az ének-zene kategória nívódíját, a közönségszavazással továbbjutott The Stocks pedig az EU-táborban való fellépési lehetőséget nyert.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán

Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen

Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen
2026. március 18., szerda

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat

Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat
2026. március 17., kedd

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson

A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről

Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről
2026. március 17., kedd

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve

Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve
2026. március 16., hétfő

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök

Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen

Négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok vasárnap, miután összeverekedtek egy maroshévízi lokálban. Mintegy tízezer lejes kárt okoztak – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Keresztállítás a nemzeti ünnepen Gyergyószentmiklóson

A nemzeti ünnep alkalmából új keresztet szenteltek fel Gyergyószentmiklós keleti kijáratánál, a Both-vára aljában vasárnap. Az eseményen résztvevők az elődök hagyományát folytatva állítottak emléket, amelynek gondozását többen is magukra vállalták.

Keresztállítás a nemzeti ünnepen Gyergyószentmiklóson
Hirdetés