Gyergyóról vennének példát

•  Fotó: Balázs Katalin

Fotó: Balázs Katalin

Két polgármester, Székelyhíd és Zetelaka első embere, valamint munkatársaik tették tiszteletüket a Gyergyószentmiklósi Polgárőrségnél. Mindkét településvezető tanácsért jött: polgárőrséget szeretnének működtetni.

Balázs Katalin

2015. március 20., 10:402015. március 20., 10:40

2015. március 20., 10:442015. március 20., 10:44

Bajkó László és Zöld Imre tájékoztatta csütörtökön az érkezőket. A Székelyhonnak Bajkó elmondta, több településről keresték már meg a polgárőrséget, hogy tájékoztatást nyújtsanak e tevékenységről. Korábban információkat kértek remeteiek, alfalviak és tekerőpatakiak, az elmúlt hét során pedig újabb két település részéről érkezett megkeresés. Egyazon időpontban egyeztek velük találkozót a Gyergyószentmiklósi Polgárőrség székhelyén.

„Örvendünk, hogy tudásunkból átadhatunk. Már a polgárőrség létrejöttekor világos volt, ez a kezdeményezés ki kell terjedjen a város határain kívülre, egész erdélyi megmozdulássá kell egyszer kifejlődjön” – nyilatkozta Bajkó László. A vendégek számos kérdést vetettek fel, mert két különböző településről van szó, a gondok sem azonosak, és mindkét helyen nagy szükség lenne a törvényszegők megállítására, a bűnmegelőzésre.

„Az utóbbi években nagyon sok olyan dolog történt, amihez a helyi közösség nem volt hozzászokva: betörések, rablások, verés, fenyegetés. Ez elérte a kritikus határt, elérkezett az idő egy szervezet létrehozására, mely mindennek megpróbál gátat vetni” – közölte Nagy Attila, Zetelaka polgármestere. Kifejtette, a legtöbb probléma okozói a mélyszegénységben élő roma családok tagjai, a terménylopástól a házakba való betörésig minden módon megpróbálnak mások javaihoz hozzájutni. Ezen túl problémát jelent a falopás is, melyben főleg más településről érkezők jeleskednek. Hol tartanak a szervezkedésben? Van egy önkéntes lista, melyen több mint száz személy neve szerepel.

A polgármester elmondta, a lehetőségek tárháza szűkös, de van mód önszerveződésre, önkéntesen a rendfenntartás segítésére. Egy listát indítottak, lehetett jelentkezni önkéntesnek. A bűnesetek újabbnál újabb személyeket késztettek jelentkezésre, így nemrég azon kapták magukat a település elöljárói, hogy százhúsz név van a listán. Egyesületalapításban látják a problémák csökkenésének esélyét, ugyanis az állami rendőrség három, községben lévő képviselője kevés a rend megtartásához, helyi rendőrség létrehozására pedig Zetelakának nincs anyagi kerete.

Székelyhídhoz öt település tartozik több mint 15 500 hektár földdel. A városban van tizenegy rendőr, ám sok az idős, egyedül élő ember, a lakosság 25 százaléka pedig rossz szociális körülmények között él. A közbiztonságot nagyon rossznak ítéli Béres Csaba polgármester, éppen a megélhetési gondok miatt gyakori, főleg ősszel a terménylopás is a városhoz tartozó települések határában.

„Már két éve, hogy foglalkozik a székelyhídi önkormányzat a polgárőrség megalakításával, ami sajnos ilyen formában a román jogrendbe nem illeszthető be. Azért jöttünk Gyergyóba, hogy az itteni tapasztalatokból a lehetőségekre leljünk rá, és tervezzük, hogy magyarországi szervezeteket is meglátogatunk tapasztalatszerzés céljával” – nyilatkozta Béres Csaba.

A városvezető úgy gondolja, a gyergyói munkamegszervezést érdemes otthon is meghonosítani. Azt még nem döntötték el, hogy civil szerveződés legyen-e vagy a városháza által megalapított szervezet. Továbbá azt is tanács elé szeretné terjeszteni hamarosan, hogy azon polgároknak, akik polgárőri munkát vállalnak, töröljék el a terület- és autóadóját. „Biztos vagyok benne, hogy idén júniusra megalakul a polgárőrség Székelyhídon. Olyan humánus szervezetben gondolkodunk, melynek tagjai puszta jelenlétükkel tartják távol szándékuktól a rendbontókat. Ahogyan ma hallottuk, a polgárőr kell legyen a város szeme, szája, füle, és ha az ember tudja, figyelik, kevésbé lesz mersze törvénytelenkedni” – jelentette ki a polgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
Hirdetés