Gyergyóban sem indul nyomozás a székely zászló kitűzése miatt

A csíkszeredai és a székelyudvarhelyi ügyészség után a gyergyószentmiklósi ügyészség sem indít bűnvádi eljárást a székely zászló kitűzése miatt feljelentett intézményvezetők ellen – közölte hétfőn Majeczki Izabella, a gyergyószentmiklósi ügyészség vezetője.

MTI

2013. május 20., 13:552013. május 20., 13:55

A főügyész elmondta, hogy a pénteken meghozott döntést az elkövetkező napokban közlik hivatalosan a zászló kitűzése miatt feljelentett 17 Gyergyó-vidéki intézményvezetővel. Az indoklásra nem kívánt kitérni, arra hivatkozván, hogy azt előbb az érintetteknek kell kézhez kapniuk. Az ügyészség azután zárta le az ügyet, hogy a rendőrség mind a 17 intézményvezetőt (polgármestereket, iskola- és óvodaigazgatókat) kihallgatta.

Az ügyészség azt vizsgálta, hogy törvényes-e a székely zászló kitűzése azt követően is, hogy a marosvásárhelyi táblabíróság érvénytelenítette a megyei önkormányzat határozatát, amely Hargita megye zászlajává nyilvánította a jelképet.

Hargita megyében egy maroshévízi nyugalmazott tanár feljelentése alapján kezdett vizsgálódni a csíkszeredai, a székelyudvarhelyi és a gyergyószentmiklósi ügyészség azoknál az intézményeknél, amelyeken székely zászló leng. Korábban ugyanennek a személynek a feljelentése alapján törölte el a Marosvásárhelyi Táblabíróság a székely zászlót hivatalos megyezászlóvá nyilvánító határozatot.

Az intézményvezetők márciusban és áprilisban kaptak rendőrségi idézést, és írásos nyilatkozatot kellett adniuk arról, hogy miért tűzték ki a zászlót, ki utasította erre őket, mit jelképez a lobogó, kitől kapták azt.

A csíkszeredai ügyészség április 23-án, a székelyudvarhelyi ügyészség pedig május 15-én közölte, hogy bűncselekmény hiányában ejtette a zászlóügyet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 23., kedd

Mégsem zár be a gyergyóditrói kórház, miután megállapodtak a felek

Megszületett a megállapodás: a gyergyószentmiklósi kórház vállalja a bérfizetést a ditrói egység fenntartásáért, de nem lesz kötelessége az épület felújítása. Az egyezség nyomán januártól újraindulhat a betegellátás Gyergyóditróban.

Mégsem zár be a gyergyóditrói kórház, miután megállapodtak a felek
Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Városi sportgálán ünnepelték Gyergyószentmiklós bajnokait

Ünnepi hangulat töltötte meg a Godako Sportközpontot szombat este, ahol megrendezték a 2025-ös gyergyószentmiklósi sportgálát. Az eseményen a város legeredményesebb sportolóit, csapatait és edzőit köszöntötték.

Városi sportgálán ünnepelték Gyergyószentmiklós bajnokait
2025. december 19., péntek

Nagy Zoltánt megválasztották a gyergyószentmiklósi RMDSZ élére

Háromszázan szavaztak a tisztújító közgyűlésen. Nagy Zoltán személyében új elnöke, illetve a szavazás eredményeként új választmánya is van a gyergyószentmiklósi RMDSZ-szervezetnek. Megválasztották a területi küldötteket is.

Nagy Zoltánt megválasztották a gyergyószentmiklósi RMDSZ élére
2025. december 18., csütörtök

Világra jött a Lullababy: újraindult a gyergyóremetei csecsemőtápszer-gyártás

Sokáig a kismamák legkedveltebb hazai termékének számított, nagyon sok babát táplált a remetei tejpor. Most a világ legkorszerűbbjei közé tartozó csecsemőtápszer-üzemben kel életre egy új termékcsalád: a gyergyóremetei Lullababy.

Világra jött a Lullababy: újraindult a gyergyóremetei csecsemőtápszer-gyártás
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Ybl Miklós-díjjal tüntették ki Köllő Miklós építészt

A magyar építészet legmagasabb állami elismerését, az Ybl Miklós-díjat vehette át Köllő Miklós, a gyergyószentmiklósi Larix Stúdió vezetője. A kitüntetést a Magyar Építészet Napján, a Pesti Vigadóban adták át.

Ybl Miklós-díjjal tüntették ki Köllő Miklós építészt
2025. december 17., szerda

Korszerű tanműhelyeket kap a gyergyóditrói szakközépiskola

Aláírták a kivitelezési szerződést a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakképző Líceumhoz tartozó műhelysor felújítására. A 3,5 millió lej értékű, uniós támogatásból megvalósuló beruházás 2026. június 30-ig kell elkészüljön.

Korszerű tanműhelyeket kap a gyergyóditrói szakközépiskola
2025. december 15., hétfő

Autós üldözésbe és balesetekbe torkolló ittas vezetés Hargita megyében

Egy gyergyószentmiklósi bár előtt kialakult konfliktust szerettek volna megoldani a rendőrök vasárnap hajnalban, később viszont üldözőbe vettek két férfit, akik autóval távoztak a helyszínről. Útközben két baleset is történt.

Autós üldözésbe és balesetekbe torkolló ittas vezetés Hargita megyében
Hirdetés
2025. december 09., kedd

Fizetéses parkolás karácsonyra Gyergyószentmiklóson

December 15-től élesben működik a fizetéses parkolási rendszer Gyergyószentmiklóson. A szolgáltatást a piacgondnokság és a helyi rendőrség fogja felügyelni. A bérletek már megvásárolhatók a zöldségpiacnál a piacgondnokság irodájában.

Fizetéses parkolás karácsonyra Gyergyószentmiklóson
2025. december 08., hétfő

Elkezdődhet a Virág negyed felújítása – közben nő a feszültség a Monturist körül

Módosította a költségvetést a gyergyószentmiklósi képviselő-testület, és ezzel több adósságot is rendez. Közelebb került a Virág negyed déli részének korszerűsítése. Terítéken volt a Monturist-téma is: a helyzet ismét a város hátrányára módosulhat.

Elkezdődhet a Virág negyed felújítása – közben nő a feszültség a Monturist körül
2025. december 07., vasárnap

Fények, ízek, dallamok – sokszínű városünnep Gyergyószentmiklóson

Könyvbemutatók, kiállítások, ünnepi programok, gasztronómiai különlegességek és fergeteges esti koncertek tették emlékezetessé a hétvégi Szent Miklós Napokat Gyergyószék központjában.

Fények, ízek, dallamok – sokszínű városünnep Gyergyószentmiklóson
Hirdetés