Gazdanap agrárfórummal Csomafalván

A gazdák munkáját segítendő agrárfórumot, Bognyeső- és Gazdanapot szerveznek, a gazdasszonyoknak lehetőséget kínálva felavatják a közösségi konyhát a hétvégén Csomafalván.

2015. október 15., 15:102015. október 15., 15:10

2015. október 15., 15:102015. október 15., 15:10

Pénteken szekerek járják végig az utcákat, hogy a Páli Szent Vince Napközinek terményt ajánlhassanak fel a községbeliek. Ugyanazon a napon az Agrárfórum keretében – amely 10 órától kezdődik a helyi művelődési házban – a jelenlévők filmvetítést láthatnak a sajtkészítésről, majd Márton László Szilárd polgármester vitaindító gondolatai következnek. Ferencz Tibor szépvízi polgármester bemutatja a településen működő társulást, és szó lesz többek között a földtörvény végrehajtásában történt változásokról.

A csomafalvi gazdáknak az udvarhelyi legelőgazdálkodást is bemutatják, és ismertetik a legelők üzemtervét. Idén is szövetkezésre ösztönzi a gazdákat Márton István, a Hargita Megyei Vidékfejlesztési Egyesülete elnöke, ismertetve annak előnyeit. Kérdések megválaszolása is szerepel a programban, majd helyi termékeket kínálnak a jelenlévőknek. Az érdeklődők meglátogatják Domokos Árpád farmját, majd 15 órától felavatják a közösségi konyhát. A tervek között szerepel a házikenyér sütését bemutató film megtekintése is.

13 órakor elindulnak a fogatok a szekeres terménygyűjtésre, amelyet a Páli Szent Vince Napközinek ajánlanak fel, a következő útvonalakon. Orbán Miklós fogatos 13.20-kor indul a Maros-hídtól az Akadán utca szádáig, 13.40-kor az Akadán utcában lehet szekérre pakolni az adományba szánt terményt, majd 14.20-kor Szederpataka utca, Földekláb utca és Középláb utca lesz soron. Borsos László fogatos szintén 13.20-kor indul szekerével a Szentmiklósi és az Újnegyed utcába, 14.10-kor a Kerektó utca következik, 14.30-kor Újfalu felé a Fő út a Kerektó utcáig, 15.20-kor a Kerektó utcától a Szoros utcáig a Fő út, 15.40-kor a Szoros utca, 16.20-kor a Délő utca, 16.40-kor az Alszeg utca. Madarász Attila szekere végigjárja 13.20-tól az Akadán utcát a szádától a Hidegpatak végéig, 14.20-tól az Alsókakas utcán át Felsőkakas utca és Kosza következik, 15.20-tól a Malom és a Mohos utca el-vissza a Kápolnáig, 16 órakor a Töltés utca. Szilágy Tibor szekerébe gyűjtik az adományokat 13.20-tól a templomtól Alfalu felé a Fő úton el-vissza a Temető utcáig, 14 órától a Temető utca és Kisút el-vissza, 14.40-től a Honcsok utca el-vissza, 15 órától a Mozi utca, Inczeloka és a Huszár utca következik.

Szombaton a Bognyeső- és Gazdanap szentmisével kezdődik, 8.30-kor, a Rendezvénycsűrnél reggel startol a bográcsfőző verseny, a lovas levonulást pedig 9.30-ra tervezik. A rendezvénycsűrnél állatkiállítással, az Idősek klubjának előadásával, bognyesőversennyel, lovas bemutatóval, fafaragászati kiállítással, a gyermekeket pedig kézműves foglalkozással várják. Lesz tombolahúzás, koncert és a tervek szerint tábortűz is. Este 8-tól pedig a Borsika Panzió Rendezvénycsűrjében táncházat szerveznek.

Tamás Gyopár

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
Hirdetés