Fűtésügy: az üzengetés nem melegít

Nem született megállapodás a hétvégén sem a fűtésszolgáltató E-Star és Gyergyószentmiklós önkormányzata között. A két fél mindeközben közleményekben magyarázza saját álláspontját. A fűtőtestek továbbra is csak langyosak.

Gergely Imre

2017. január 15., 20:022017. január 15., 20:02

2017. január 15., 20:052017. január 15., 20:05

A gyergyószentmiklósi tömbházlakókat, akiknél a meleg a távfűtés minőségétől függ, elsősorban az érdekli, hogy mennyire forrósodnak fel vagy éppen hűlnek ki a fűtőtestek, és hogy meddig lesz ilyen bizonytalan e tényező. A hétvégén a már lassan megszokottá váló csökkentett üzemmód, azaz a gyenge fűtés volt a jellemző, s ez így is marad még egy ideig.

Ez részben megnyugtató, hiszen azt jelenti, hogy a szolgáltatás legalább nem áll le, de nem teszi elégedettekké azokat, akik továbbra is 15–16 Celsius-fokos „szobahőmérsékleten” kénytelenek élni a lakásaikban. Hogy meddig lesz így: mindaddig, míg a városháza és az E-Star között az alkudozás folyik. Vagy esetleg rosszabb is lehet a helyzet. Erre utal a szolgáltató anyacége, a magyarországi ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. közleménye: az E-Star a „befolyó összegek erejéig a korlátozott szolgáltatást igyekszik fenntartani, amennyiben azonban a bevételek nem fedezik a kiadásokat, a szolgáltatást nem fogja tudja fenntartani”.

Magyarul ez azt jelenti, hogy ha a fogyasztók fizetnek, lesz fűtés, amennyiben a cégnek nem lesz elég bevétele, akkor kikapcsolja a kazánokat. Az E-Star mindenképpen el akar menni a városból, és addig nem költ rá többet a szolgáltatásra, mint amennyi befolyik a kasszájába.

Az E-Star és a város önkormányzata között továbbra sincs megállapodás. Sőt, a cég azt is közli, hogy megállapodásra már gyakorlatilag nem is lát valós esélyt.

Ezzel szemben a városháza jelzi, továbbra is nyitott egy megállapodás aláírására. Néhány mondatban vázolja, hogy mi is a tárgyalási helyzet az ő szemszögéből. Közli, hogy az E-Starnak elküldött vállalásait kilenc pontban foglalta össze, és ebben vannak fizetési vállalások is, „azért, hogy a szolgáltató által jelzett likviditási problémák megoldódjanak, és a mintegy 3500 háztartás minél hamarabb és megfelelő paraméterekben jusson a távhőhöz”. Ugyancsak itt olvasható, hogy az önkormányzat a törvényes procedúrákat betartva, március 8-ig visszavenné a szolgáltatást az E-Startól.

Üzengetés, háttérígérgetések

Az E-Star közleményében azt írja, Hargita megye prefektusa arról biztosította az önkormányzatot, hogy a távfűtési rendszer átvételét követően, „amennyiben az önkormányzat indokolt kérelmet terjeszt elő, fenntartja magának azon jogot, hogy összeállítson egy kormányrendelet-tervezethez szükséges megalapozási jegyzéket, hogy finanszírozást kérjenek az állami költségvetésből”. Az E-Star továbbá utal Borboly Csaba internetes üzenetére is, melynek lényege, hogy ha a város kéri, akkor Hargita megye keres anyagi forrásokat a helyzet megoldása érdekében.

Erre a város úgy reagál, hogy leírja: a megyei tanács „finanszírozói szereppel csak akkor vállalhat részt a probléma megoldásában”, azaz csak akkor adhatna pénzt a gyergyói fűtésre, ha már a felek megállapodtak a kifizetésre, elfogadott értékben és annak módozataiban.

Az alapkérdés: a szerződés érvényessége

Mindemellett a két fél véleménye továbbra sem változott arról, hogy érvényben van-e a szolgáltatói szerződés vagy sem. És gyakorlatilag ez a kérdés a tárgyalások alapkérdése is. Az E-Star így ír: „a gyergyószentmiklósi városvezetés az eltelt időszakban arra sem volt képes, hogy a megállapodás és a kifizetés alapját is képező tényt, a szerződésfelmondást és a szerződés megszűnését elismerje a korábbi bírósági döntések ellenére sem, még az általa korábban már elismert árkülönbözet kifizetésétől is elzárkózott”.

A város replikája szerint „a szerződésfelmondás jogosságának megállapítása érdekében az E-Star által megbízott ügyvédi iroda tett le bírósági keresetet 2016 augusztusában a Hargita megyei törvényszéken. A keresetben a szolgáltató kéri a felmondás jogosságának megállapítását, továbbá, az esetleges jogosság megállapításának esetén több mint 22 millió euró kártérítés megfizetését a város részéről. A bírósági per tárgyalásának kitűzött első napja 2017. január 25. Ennek értelmében az az állítás, miszerint korábbi bírósági döntések vannak a felmondás jogosságának megállapításával kapcsolatban, hamis.” Az önkormányzat leszögezi, nem a hatásköre, hogy eldöntse, jogszerűen történt-e szerződésbontás vagy sem – ez a bíróság dolga, szerintük. Megjegyzik, ha elfogadnák az E-Star szerződésbontását, az kizárólag az E-Star érdekeit szolgálná.
A tárgyalások várhatóan hétfőn továbbra is folytatódnak. Előreláthatóan a fűtőtestek sem lesznek forróbbak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés