Fucskó: Romániában is vannak lehetőségek

Bukarest és Kolozsvár után Gyergyószentmiklóson is bemutatta legújabb filmjét Fucskó László (ismertebb nevén Leslie Fucskó) hegymászó november 15-én, csütörtök este. A film címe Zeitgeist a fehér pokolban, érdekessége pedig, hogy egy, a Békás-szorosban – idén január-februárban – végrehajtott expedíciót mutat be.

Kertész László

2012. november 16., 14:572012. november 16., 14:57

2012. november 18., 15:232012. november 18., 15:23

A nagyváradi származású, de huszonhét éve Franciaországban élő alpinista a filmmel kapcsolatban elmondta, hogy alig két hét alatt készült el, mivel nem volt tervben, hogy Romániában és Magyarországon is bemutatják. „Eredetileg egy kanadai filmfesztiválra készült, oda is el fogjuk majd vinni” – mondta.

A film bemutatását megelőzően Fucskó kifejtette, hogy 2011 decemberének végén elkezdték az expedíciót, azonban akkor különböző okoknál fogva félbeszakadt a munka. „Az ötlet igazából 2011 nyarán fogalmazódott meg, amikor tanfolyamot tartottam a Békás-szoros közelében. Hallottam, hogy van egy megkezdett út, és úgy gondoltam, érdemes lenne belevágni. Nyáron nem akartunk mászni, így újév előtt pár nappal elkezdtük az expedíciót, azonban nehezebb volt, mint arra előzetesen számítottunk, így félbeszakadt. Januárban ismét nekivágtunk, ezúttal pedig sikerült.”

Az expedíciót Fucskó László egy másik hegymászó társával hajtotta végre, a két alpinista egy hét alatt érte el célját, és jutott fel a Békás-szorosban található Nagyfal csúcsára. „Hét nap és hat éjszaka voltunk a hegyben, le sem jöttünk, nem volt kapcsolatunk a külvilággal. Fizikailag és szellemileg is megviseli az embert, nagyon keveset tudtunk pihenni” – mondta Fucskó László. A világszinten is elismert alpinista külön kiemelte, hogy a romániai hegymászók nem látják a körülöttük lévő lehetőségeket. „Rengeteg szép hely van Romániában is, amelyek csak arra várnak, hogy meghódítsák őket. Ennek ellenére valamiért mindenki külföldre szeretne menni.”

A film bemutatását követően Fucskó külön megköszönte a segítséget azoknak, akik segítettek az expedíció sikeressé tételében, kiemelvén a Gyergyói Hegyimentő Szolgálat munkáját. A jelenlévők kérdésekkel bombázták az alpinistát, amelyek újabb érdekességekre világítottak rá.

„Gyerekkori álmom vált valóra azzal, hogy a Békás-szorosban mászhattam, az pedig még inkább örömmel tölt el, hogy tudomásom szerint, amióta alpinizmus létezik, nem volt példa hasonló mászásra. Teljesen más stílust alkalmaztunk, mint a megszokott” – mondta a szakember. Jövőbeli terveivel kapcsolatban kifejtette, újabb helyeket nézett ki magának a Békás-szorosban. Fucskó László 1978-ban kezdett el hegyet mászni Erdélyben, 1985 óta él Franciaországban, ahol többek között hegyi vezető is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés