
Fotó: Pethő Melánia
Évente egy napon megnyitja kapuit az érdeklődők előtt a Gyergyószentmiklósi Ápoló- és Gondozóközpont, ezúttal kedden engedett betekintést tevékenységeibe az intézet. Az eseményen fellépett a Tordasi Szivárvány együttes.
2016. május 03., 18:232016. május 03., 18:23
Az ápoló- és gondozóközpont szolgáltatásait egy bemutató keretében ismerhették meg az érdeklődők, akik szép számmal látogatták meg a nyílt napot tartó intézetet. A házigazdák meghívásának eleget téve, a helyi támogatott foglalkoztatási központból, a Szent Erzsébet Öregotthonból, a tölgyesi neuropszichiátriai központból, illetve a szépvízi öregotthonból érkeztek ápoltak és ápolók. A szolgáltatások ismertetése mellett a vendéglátók kiállítással is készültek: az ergoterápiás foglalkozásokon az ápoltak által készített kézműves termékeket mutatták be.
A nap folytatásában a Korona-épület nagytermében a Tordasi Szivárvány együttes zenélt a házigazdáknak és vendégeiknek. A zenekar zömében fogyatékkal élő tagokból áll, akik a Tordas községben működő Értelmi Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona ápoltjai. Felkészítőjükkel, Vass Árpáddal beszélgetve tudtuk meg, hogy az együttes már 18 éve működik, és az utóbbi időben egyre több meghívást kap nemzetközi sikereket is elérve. „A fogyatékosok között is vannak zenei téren tehetségek, intézetünkben rátaláltunk azokra, akik a zenében lelik örömüket” – mondta Vass Árpád. Elmesélte, az együttes hatalmas átalakuláson ment át megalakulása óta. Míg kezdetekben az ápolt tagok a terápiás foglalkozások végeztével, azaz szabadidejükben ismerkedtek a hangszerekkel, az időközben megszerzett engedélynek köszönhetően ma már a foglakozások közé került ez a tevékenység, így jóval több időt fordíthatnak a felkészülésre. Az együttes vezetője, Provoda József audiovizuális zenetanítási módszert dolgozott ki, melynek segítségével zenei előképzettség nélkül, a színek felhasználásával egyre több színpadképes produkció született sikerélményt szerezve a zenekar tagjainak.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!