Havi rendszerességgel tart ezután kihelyezett fogadónapot a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Gyergyószentmiklóson. Ezen bárki elmondhatja a fogyasztóvédelem illetékeseinek panaszait és tanácsot kérhet, ha úgy érzi, nem megfelelő kiszolgálásban részesült vagy másmilyen módon csorbultak a fogyasztói jogai – közölte Kolcsár Béla (fotó), az intézmény megyei igazgatója.
2012. április 25., 19:182012. április 25., 19:18
2012. április 25., 19:432012. április 25., 19:43
Az első ilyen fogadóórára pénteken délelőtt 9 és 12 óra között kerül sor. A helyszín a Szabadság tér 15. szám alatt, a megyei tanács gyergyószentmiklósi irodájában lesz, a Gyergyói Hírlap szerkesztősége szomszédságában. A fogadóórákat egyébként rendszeresíteni szeretnék a jövőben. Az első kihelyezett fogadónap célja többrétű. Egyrészt szeretnék felmérni, hogy hogy mennyi és milyen jellegű panaszokat fogalmaznak meg a gyergyószentmiklósiak, illetve a környékbeliek, azaz, hogy mely területeken van szükség nagyobb odafigyelésre fogyasztóvédelmi szempontokból. Kolcsár elmondta, sokan nem tudják még, hogy mely panaszok esetében illetékes a fogyasztóvédelem, de ettől függetlenül, bármiféle kérdésben meghallgatják az őket megkeresőket.
Ha illetékesek, akkor lépéseket tesznek a probléma megoldására, más esetekben tanácsot adnak, hogy hol, milyen hivatalnál keressék a panaszosok a megfelelő választ. Ugyanakkor ezúton mérik fel azt az igényt is, hogy van-e szükség rendszeresített fogadóórákra Gyergyószéken. A fogyasztóvédelmi felügyelőség mindenesetre azt tervezi, hogy ezután havonta, minden hónap utolsó hetében tartanak kihelyezett fogadónapot.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
szóljon hozzá!