Véget ért Gyergyószentmiklóson a tavaszi nagytakarítás, ám idén jóval kevesebb zöldhulladék gyűlt össze, mint egy évvel korábban. Ezúttal a száz köbméternyit sem éri el a város utcáiból, lakónegyedeiből elszállított komposztalapanyag.
2016. március 29., 15:592016. március 29., 15:59
Összesítette a hulladékgazdálkodási cég a tavaszi nagytakarítás során begyűjtött hulladék mennyiségét. Eszerint a gyergyószentmiklósi utcákból összesen 48 köbméter, a lakónegyedekből pedig 40 köbméter komposztálható zöldhulladék gyűlt össze. Ezt egészíti ki az a néhány köbméternyi, ami nem kerülhetett a komposztnyersanyagba, ez a háztartási hulladékkal együtt került elszállításra.
Minden bizonnyal a korai húsvét is hozzájárult, hogy a megszokottnál kevesebb zöldhulladék gyűlt össze. Az elmúlt évben például több mint kétszáz köbméternyit helyeztek ki elszállításra a tavaszi nagytakarítás alkalmával a lakók – jegyzik meg a közleményben, melyben tudatják, hogy a meghirdetett tavaszi nagytakarítási akció lezárult, az elkövetkezőkben igénylés alapján és díjfizetés ellenében lehet a szolgáltatótól a speciális hulladékok elszállítását kérni.
Egyébként a továbbiakban is arra bátorítják a lakókat, hogy a környezetterhelés csökkentése érdekében minél gyakrabban vegyék igénybe a papír, műanyag, üveg és hamu számára kihelyezett gyűjtőharangokat. A szelektív gyűjtőpontok a földbe helyezett szeméttárolók mellett vannak elhelyezve a tömbháznegyedekben. A kertes házban lakók az RDE Harghita hulladékgazdálkodási vállalattól igényelhetnek szelektív gyűjtőzsákokat.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!