
Fotó: Pethő Melánia
Az utóbbi években látványos fejlődésen ment át Borszék, új létesítmények létrehozása mellett a valamikori településkép visszaformálása is egyik fő célkitűzése a helyi vezetésnek. Ennek érdekében igyekeznek felújítani a romos épületeket, újraépíteni azokat, melyek teljesen megsemmisültek. Szombaton az egykor igen látogatott Ó-Sáros fürdő épületének felavatására gyűltek össze helyeik és vendégeik.
2012. szeptember 16., 18:312012. szeptember 16., 18:31
2012. szeptember 16., 18:512012. szeptember 16., 18:51
„Megint álmodtunk egyet, úgy, ahogy tettük egyéb létesítményünk esetében is. Elővettük azt a képeslapos könyvet, amiben megtaláljuk a monarchiabeli, valamint a két világháború közötti létesítményeinket, és amelyeket szándékunkban áll ugyanolyanra visszaépíteni” – fogalmazott az Ó-Sáros fürdő avatóünnepségén Mik József, Borszék polgármestere. Amint azt az elöljáró elmondta, az újraépített létesítmény eredetileg az 1850-es években épült, annakidején hideg vizes borvízfürdőként működött. Rendeltetését az 1950-es évek elején, a kezelőközpont beindításával veszítette el, akárcsak a többi kisebb fürdő, melyek szolgáltatásait átvette a kezelőbázis. Az azóta eltelt időszakban az épületek – közöttük az Ó-Sáros fürdőé is – teljesen tönkrementek, az önkormányzat ezeket igyekszik felújítani, újraépíteni. „Igyekszünk, hogy mint egy puzzle, állítsuk össze a sétányokat, hogy a végén az összes egy egésszé álljon össze. Reméljük, hogy a romos épületek is felújítódnak pár éven belül, és régi pompájukkal kráztatják el az idelátogatókat”– mondta Mik József.
A fürdő körüli teret is rendezték
Az újraépített Ó-Sáros fürdő épületében 25-30 személy befogadására alkalmas ülőmedencéket alakítottak ki, köröttük megfelelő számú nyugággyal, illetve egy szauna is várja az odalátogatókat.
Eltérően az egykori hideg vizes fürdőtől, a jelenlegibe a 11 Celsius fokos hideg vizes mellett egy melegítő rendszerrel ellátott medence is épült. Mindkettő vize jót tesz a vérkeringésnek, értágító és szívritmus szabályozó hatása is van.
A több mint 1 millió 300 ezer lejes befektetést a turisztikai minisztérium és Hargita Megye Tanácsa támogatásával, illetve Borszék önkormányzata hozzájárulásával sikerült kivitelezni. A beruházás során a fürdő körüli tér rendezésére is sor került, sétányokat, parkot alakítottak ki, melyeket utcai bútorzattal láttak el.
A szombati avatóünnepségen jelen lévő Borboly Csaba megyei tanácselnök elismerését fejezte ki a borszéki vezetésnek, gratulált a településen véghezvitt teljesítményekhez. „Hogyha ez a gazdasági válság, ami Borszéken történik, ahol kéthavonta felépül, megújul, megszépül valami, akkor lehet, hogy a beruházások terén ez jó” – fogalmazott az elnök, hangsúlyozva, hogy jelen helyzetben nem a pénz a legnagyobb hiány, hanem a szövetségben való gondolkodás, az együttműködés.
Régen közkedvelt volt a fürdő
„Régen is két medence volt az épületben, ám mivel hagyományosan külön fürdőztek a nők, és külön a férfiak, a két rész egymástól független fürdőként működött. 14 öltözőfülke volt az egyikben, ugyannyi a másik részben. Mindkét medence vizének hőmérséklete 11 fokos volt, ezért 5 percnél többet nem igazán bírtak ki a fürdőzők, de amikor kijöttek a vízből, masszőrök dörzsölték át testüket törülközőkkel. Ezt a fürdőt is, akárcsak az összes többit Borszéken, főleg az arisztokrácia látogatta. Az első világháború előtt főként az Osztrák-Magyar Monarchia területéről érkeztek a vendégek, a két világháború között pedig moldvai bojárok, főurak egészítették ki a látogatóközönséget. Egy egész szezont itt ültek, megkezdték június közepén, és augusztus 20-ig, a Szent István búcsúig tartózkodtak itt” – idézte fel a régi időket Farkas Aladár múltkutató.
Az Ó-Sáros fürdő nevével kapcsolatban elmondta, sáros, mert gyógyiszapon fekszik, a 15-20 méter mélyen húzódó iszaptól állandóan zavarosodott a vize. Ugyanez a jelenség volt észlelhető egy később épült fürdő esetében is, ami az Új-Sáros fürdő nevet kapta.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!