Fejlesztések az állatmenhelyen

Nincs megállás, továbbra is folyamatos a kóbor kutyák befogása és ivartalanítása Gyergyószentmiklóson, a város által működtetett menhelynél ráadásul fejlesztéseket is eszközöltek. A szentmiklósiak házi kedvenceit továbbra is ingyenesen ivartalanítják, csipezik.

Baricz-Tamás Imola

2016. november 01., 17:312016. november 01., 17:31

A városházára leadott leltár szerint jelenleg a menhelyen 289 kutya él, köztük van az az 50 is, amelyeket a Szabó Gabrielláék által működtetett részen tartanak, ugyanis az elmúlt hónapokban a svájci segítségbôl, a Starromania Egyesület támogatásából ők is részesültek. Mint megtudtuk, költözésüket a volt IUPS udvarára, a területért fizetendő bért és felszereléseiknek költségét ugyancsak a svájci partner vállalta magára.

Bejelentést tehetnek

Amennyiben zavaró, agresszív viselkedésű állatot látnak, bejelenthetik a városháza hibabejelentő internetes felületén, illetve telefonon hívhatják Baróti Lajost is a 0744-784.419-es számon, hétköznapokon 9-17 óra között. A városházán hibabejelentést lehet tenni a 0784-258.446-os számon hétköznapokon 8-16 óra között. Hívható a központi telefonszám is, ez esetben kapcsolják az illetékes szakirodát: 0266-364.494.

A város menhelyén újabb fejlesztéseket is eszközöltek, fedett rekeszeket alakítottak ki a befogott ebek, illetve élelmük számára – ezeket is mind az egyesület támogatásával sikerült megvalósítani, összesen mintegy 15 ezer euró értékben. Az utcákról befogott, menhelyen élő ebek közül az érdeklődők – hétköznapokon 9-17 óra között – választhatnak állategészségügyileg ellátott házi kedvencet.

Olvasóink jelezték, hogy egyre több kóbor kutyát látni a városban, nem csak a városszélen, hanem a negyedekben is. Mint megtudtuk, a kóbor ebek befogása nem szünetel. „A hideg beálltával várhatóan a város perifériájáról ismét több gazdátlan eb húzódik a város területére. Az illetékesek elmondása szerint folytatják a befogásokat a menhely kapacitása függvényében” – ismertette Balázs Szidónia, a városháza sajtószóvivője.

Ingyenes a szolgáltatás

Továbbra is díjmentesen vehető igénybe Gyergyószentmiklóson az ebek csipezését és ivartalanítását célzó szolgáltatás a Starromania Egyesület jóvoltából. A városban eléri a három és fél ezret a csipezett kutyák száma. Ivartalanítást végeznek az állatorvosi rendelőkben, valamint a menhelyen – ezek költsége nem terheli az ebtulajdonosokat, ugyancsak a svájci partner vállalja át.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 22., vasárnap

Eltűnt egy 63 éves férfi Gyergyóalfaluból, segítséget kérnek a megtalálásához

Eltűnt egy 63 éves férfi Gyergyóalfaluban, a család és a helyi közösség segítséget kér a megtalálásához.

Eltűnt egy 63 éves férfi Gyergyóalfaluból, segítséget kérnek a megtalálásához
Hirdetés
2026. március 22., vasárnap

Megnyitották a Bázis ifjúsági központot Gyergyószentmiklóson

Hivatalosan is megkezdődött Gyergyószentmiklóson a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa 2026-os évadának nyitánya.

Megnyitották a Bázis ifjúsági központot Gyergyószentmiklóson
2026. március 21., szombat

Ötven gyergyószentmiklósi családnak ajándékoznak gyümölcsfa csemetéket

Idén is meghirdeti a hagyományossá vált facsemete-ültetési programját a gyergyószentmiklósi RMDSZ, melynek alkalmával 50 családot ajándékoznak meg facsemetékkel.

Ötven gyergyószentmiklósi családnak ajándékoznak gyümölcsfa csemetéket
2026. március 19., csütörtök

Ezer és kétezer-ötszáz lej értékű támogatásokat fogadtak el Gyergyószentmiklóson

Fogyatékkal élők számára az adófizetéshez, jövedelem nélkülieknek pedig az egészségügyi ellátáshoz nyújt támogatást Gyergyószentmiklós önkormányzata. Több utcafelújítási projekt előkészítése és a Monturist-ügy is napirendre került a csütörtöki ülésen.

Ezer és kétezer-ötszáz lej értékű támogatásokat fogadtak el Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán

Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán
2026. március 18., szerda

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen

Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen
2026. március 18., szerda

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat

Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson

A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson
2026. március 17., kedd

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről

Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről
2026. március 17., kedd

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve

Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve
Hirdetés