Erről beszéltek a remetei falugyűlésen

•  Fotó: Balázs Katalin

Fotó: Balázs Katalin

„Figyeljünk egymásra. Lássuk meg azt is, hogy füstöl-e a szomszéd kéménye” – a javaslatok sorában ez is elhangzott a vasárnapi lakossági fórumon Gyergyóremetén. A jó tanácsnak szombati aktualitás adta az okát: kigyulladt egy csutakfalvi ház kéménye. Szerencsére, hamar észrevették, eloltották, így nem lett belőle tragédia. A falugyűlésre, melyre egyébként több mint 250-en kíváncsiak voltak, előre lehetett beküldeni választ váró kérdéseket.

Balázs Katalin

2017. január 23., 16:042017. január 23., 16:04

Idéntől Számadás a neve a remetei lakossági fórumnak, az évértékelő falugyűlésnek. Bevezetőjében Laczkó-Albert Elemér polgármester azt is elmondta, miért: „Számadásként definiáljuk, minden számért, minden gondolatért felelősséget vállalunk. Számonkérhetők vagyunk, elszámolással tartozunk. És amit itt hallanak, azt mondják tovább!”

Meghívottként vett részt Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke, akinek a községvezető mondott köszönetet, ugyanis az elmúlt esztendőben csak a megyei tanácstól sikerült támogatást kapni. Mint mondta, az együttműködést erősíti az is, hogy a választások óta remetei személy, Portik Edit is megyei tanácsos lett. Állami alapokból nem folyt be összeg 2016-ban, és ennek változásában reménykedve köszöntötték Bende Sándor parlamenti képviselőt is.

A remeteiektől megszokott részletességgel történt az elmúlt év eseményeinek, pénzügyi forgalmának bemutatása, iroda- és intézményvezetők részletezték az eredményeket és nehézségeket. Az anyakönyvi adatok között szerepelt, hogy 2016-ban 41 elhalálozás volt, 36 esküvőre került sor és 51 kisbaba született Remetén, illetve 6 külföldön. A születések alacsony számára hívta fel a figyelmet a polgármester, a kivetítőn pedig mindenki láthatta, voltak évek sokkal magasabb születési aránnyal is, így például 2008-ban 89 remetei látott napvilágot. Kérdéssorozatban fogalmazta meg: ha csökken e szám, ki fog dolgozni a faluban, ki viseli gondját az időseknek, kié lesz a föld?

Laczkó-Albert Elemér részletezte a tejporgyár helyzetét is, kijelentve, a jelek arra mutatnak, hogy a gyárat csődbe fogják vinni, értékesítik a vagyonát, mindenki munkanélküli lesz. Arról le kell tenni, hogy a tejpénzt, amivel a gyár tartozik, visszakapják a gazdák. Az önkormányzat sem reménykedik, hogy hozzájut a 8,6 millió lejes tartozáshoz. Így az lehetne kompenzáció, ha az út jobb oldalán lévő ingatlanokat, a tömbházlakásokat megkaphatná a tartozás fejében. Szociális védelmet szeretnének biztosítani az ott lakóknak, akik attól rettegnek, hogy víz és villany nélkül maradnak. Bár az önkormányzatnak nincs sok beleszólása a folyamatba, ügyvédet fogadott, és bíznak abban, hogy a gyárat egyben adják el, nem úgy, mint amikor egy éjszaka az inoxtartályokat feldarabolták, ócskavasba vitték, vagy amikor nyoma veszett egy rakomány tejpornak. „Kemény szavak, de kimondom: nem érdeke az államnak, hogy Székelyföldön, Remetén a gyár megmaradjon. Itt kell az okot keresni és nem a hülyeséget hatványozni azt állítva, az önkormányzat csődbe vitte a tejporgyárat.”

A számadáson kérdéseket vártak a lakosságtól is. Meghirdették, hogy előre várják az észrevételek, kérdések beküldését, melyekre majd a helyszínen adnak választ. Hét kérdés érkezett, de csupán egy esetében volt feltüntetve a kérdező neve és lakcíme is. A polgármester egy gyergyói népdalos lemezt készített elő számára ajándékként.

Egyébként a beszámolók végén mindössze ketten kérdeztek. Egyikük a külterületek adójának kapcsán volt kíváncsi a változások okára, másikuk pedig a tűzifa hiányának ügyét hozta fel. „A fa ára nagyon megnőtt az utóbbi időben. Erdőnk nekünk nincs, csak karók vannak, tudjuk mindannyian, milyen okból. A szüleink, amit megbecsültek erdőként, mi elherdáltuk, valamikor húsz gatter hessegtetett a faluban – fogalmazott a középkorú helybéli. – Ahhoz, hogy nekünk kitermelhető erdőnk legyen, el kell teljen száz év. Két erdészélet kell ahhoz, hogy egy fa kitermelhető legyen. Mindannyian tudjuk, olyan nyugdíjat kapunk, hogy tíz méter fát nem lehet megvenni belőle, de vannak olyan öregek is, akik csak két méter fát tudnak venni. Pedig olyan hideg telek kezdtek lenni, hogy a kolbász a híd szádában nem romlik el. Valahogy kellene segíteni az időseknek, a kisnyugdíjasoknak, hogy téli tüzelőhöz jussanak, mert ha nem, úgy járnak, hogy a kertet el kell tüzeljék.”

Noha az igény és szűkség szerinti tűzifa kiosztására nem tett ígéretet a községvezető, jelezte, ismeri az egyre növekvő faárakat, a közintézmények fűtésénél is nagy gondot jelent ez. A tervek között így beszélt arról a központi fűtésrendszerről is, amely faőrleménnyel működne, és első körben a közintézményeket látná el hővel. A pályázatból tervezett megvalósítást akkorára méreteznék, hogy második lépésként a remetei tömbházak, illetve a gerincvezeték közelében lévő háztartások is rácsatlakozhassanak. Mert szintén a tervek között az élen az áll, hogy minden intézmény, beleértve az iskolákat, sportcsarnokot, egészségházat, működni tudjon, hogy a mezei és erdei utak is járhatóbbá váljanak, felújítsák a fürdőt, megépítsék a piacot, a megnyert pályázatokból felépüljön a bölcsőde, korszerűsítsék a víz- és csatornarendszert, beruházzanak a művelődési házba és kultúrába, illetve nagyobb figyelmet fordítsanak az idős emberekre. Mindenek mellett viszont a birtokügyek tisztázásának szeretnének végére járni, és felkérték a helybélieket, akinek elbirtoklási ügye van, mielőtt sok pénzt költene jogi tanácsadásra, esetenként félretájékoztatásra, érdeklődjön lehetőségeiről az önkormányzatnál, ingyen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

Nagykorúvá vált a Székelyföldi Lovas Ünnep

Tizennyolcadik alkalommal zajlik ezen a hétvégén a Székelyföldi Lovas Ünnep. A Krigel SK szervezésében érdekes események várták és várják a közönséget a gyergyószentmiklósi lovaspályán. Négy napon át „lóerő”, hagyomány és jókedv a meghatározó.

Nagykorúvá vált a Székelyföldi Lovas Ünnep
Nagykorúvá vált a Székelyföldi Lovas Ünnep
2025. augusztus 24., vasárnap

Nagykorúvá vált a Székelyföldi Lovas Ünnep

2025. augusztus 22., péntek

Lakossági fórumot szerveznek Gyergyószentmiklóson

A gyergyószentmiklósi villamossági vállalat a helyi önkormányzattal közösen lakossági fórumot szervez augusztus 27-én, szerdán 18 órától a Szabadság tér 22. szám alatt található tanácsteremben.

Lakossági fórumot szerveznek Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 22., péntek

Megszegte a távoltartási végzést, őrizetbe vettek a rendőrök egy fiatal férfit

Távoltartási végzés megszegése miatt vett őrizetbe a rendőrség egy gyergyószentmiklósi férfit pénteken.

Megszegte a távoltartási végzést, őrizetbe vettek a rendőrök egy fiatal férfit
2025. augusztus 14., csütörtök

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen

Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen
2025. augusztus 13., szerda

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély

Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély
2025. augusztus 12., kedd

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi

Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi
2025. augusztus 11., hétfő

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson

Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson

Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban

Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban
2025. augusztus 06., szerda

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson