
Fotó: Veres Nándor
Hargita megyében ugyan még nem jelentettek madárinfluenza-gyanús esetet, de Maros és Bákó megyékben felmerült a gyanú, Brassó megyében pedig már kimutatták a vírustörzset elhullt állatokban.
2017. január 30., 18:032017. január 30., 18:03
A madárinfluenza egész Európában gyorsan terjed, Románia minden szomszédos országában kimutatták már a betegséget okozó vírustörzset. Az országban tíz gócpontot azonosítottak – számolt be az Agerpres hírügynökség Dorin Enache, a Brassó Megyei Élelmiszer-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóság vezetőjének múlt heti bejelentéséről. A szakember annak kapcsán ismertette az adatokat, hogy H5N8 vírussal fertőzött madárinfluenza-gócpont jelent meg a Brassó megyei Alsóucsa község közelében.
Azzal kapcsolatban, hogy mire érdemes figyelniük a Hargita megyei szárnyastartóknak, Püsök Lászlót kérdeztük. A Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság szóvivője kiemelte, figyelni kell arra, hogy a háziszárnyasok ne érintkezzenek vadmadarakkal, amelyek vírushordozók lehetnek. Azokban a községekben, ahol kisebb-nagyobb tavak vannak, ott fokozottan vigyázni kell, hogy a vízszerető szárnyasok – kacsák, libák – ne menjenek a vízpartra, ott ugyanis nagyobb eséllyel érintkezhetnek vadmadarakkal. Az is jó megoldás lehet, ha a madárinfluenza visszaszorításáig zárt helyen tartják a szárnyasokat – sorolta a megelőzést segítő intézkedéseket a szóvivő.
Azt is megtudtuk, hogy Hargita megyében mindeddig nem volt madárinfluenza-gyanús eset, de az állatorvosok fel vannak készítve a vírustörzs esetleges megjelenésekor teendő lépésekre, figyelik ugyanakkor a vízpartokat is. Fokozottan ellenőrzik a nagy kereskedelmi farmokat – Gyergyószéken és Székelykeresztúron –, ahol a járványvédelmi szabályokat kötelezően be kell tartani. Számukra azt javasolják, függesszék fel a látogatók fogadását, hiszen ruházaton keresztül is behordható a vírus.
Emellett az igazgatóság munkatársai madarászokkal és vadászokkal is egyeztettek, akik ha a természetestől eltérő viselkedésű vagy elpusztult madarat találnak, felkeresik vele az illetékes igazgatóságot a kivizsgálás végett.
Brassó megyében már kimutatták a vírust, illetve Maros és Bákó megyéből származó elhullott állatok mintáját is vizsgálják az országos szaklaboratóriumban – ez esetekben még nem erősítették meg a gyanút – tisztázta a Püsök László.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Aláírták a finanszírozási szerződést a 125-ös jelzésű megyei út Dánfalva és Balánbánya közötti, közel 19 kilométeres szakaszának teljes felújítására. A több mint 217 millió lejes beruházás részeként korszerűsítik az útpályát és hidakat újítanak fel.
A köztiszteletben álló egykori történelemtanár halálhírét a Márton Áron Főgimnázium közölte Facebook-oldalán.
Csíkszeredában is lehet majd számítani drónos és légifelvételes ellenőrzésekre, amelyek célja, hogy beazonosítsák az adónyilvántartásban nem szereplő épületeket. Az adótörvénykönyv módosítása tette lehetővé ezt az önkormányzatok számára.
Motorkerékpár és autó ütközött Csíkkarcfalva kijáratánál, kedden délután, egy személyt kórházba szállítottak.
Végéhez közeledik a Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében levő Olt-híd újjáépítése érdekében kiírt közbeszerzési eljárás. Idén el is kezdődhetne a munkálat, de ez a tervek elkészítésétől, és a rendelkezésre álló pénztől is függ.
Jelentősen bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában: a város területén 131 helyszínen 193 térfigyelő kamerát szerelnek fel a következő hónapokban.
Kiskorú által irányított lovasszekér ütött el egy idős férfit szombaton este Kászonaltízen; a tettes elhagyta a helyszínt, de a hatóságok hamar rátaláltak – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Elszaporodtak a rágcsálók Csíkszereda egyes részein: főként a városközpontban okoznak gondot a patkányok és az egerek, de más városrészeken is jelen vannak. A szakemberek szerint ellenük csak rendszeres és összehangolt irtással lehet hatékonyan fellépni.
Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.
szóljon hozzá!