Emléktábla-leleplezés Ditróban

•  Fotó: Balázs Katalin

Fotó: Balázs Katalin

Egyházi és világi elöljárók mellett nyugdíjas pedagógusok és rengeteg diák vett részt azon az ünnepségen, melynek kezdetén emléktáblát lepleztek le, Siklódy Lőrinc szobrászművész emléke előtt tisztelegve. Az iskola falára került a névadó márványtáblája, az intézményvezető, Puskás Anna iskolaigazgató ötlete megvalósulásaként.

Balázs Katalin

2016. november 25., 13:432016. november 25., 13:43

Ditró sok mindenben volt első a térségben, mint ahogy számos személyiség szülőhelyéül is szolgált. A hajdaniak életútja szolgálhat példaként a maiak számára is, ezt a köteléket erősíti az emlékállítás is. Ugyan időközben a szobrászművészről elnevezett iskola neve egy betűnyit változott, Siklódi lett, mégis őrzi az örökséget. De nem csak márvány mutat vissza a múltban, az emléktábla-leleplezést két előadás követte a művelődési házban, melyek szintén a múltat és jelent állították szembe egymással.

Ilyés Attila tanító és Petres Lajos kutatómunkájának köszönhető, hogy ma már tudni lehet, mikortól, milyen körülmények között van intézményes oktatás a nagyközségben. De ennél sokkal több információt is gyűjtöttek az évek során, így tiszta kép tárul elénk a pedagógusok nevét, tevékenységét illetően, a javadalmazásukat, sőt még az iskola hajdani felszereltségét illetően is. Az előadásban a kezdetektől az első világháborúig tartó időszakot vázolta fel Ilyés Attila, majd egészítette ki Petres Lajos.

A versekkel és népdalokkal fűszerezett eseményen az egykori deákok és tanítók életével állította szembe a mai pedagógusok világát Puskás Anna iskolaigazgató, szólva a lehetőségekről és elvárásokról egyaránt. Nem hallgatta el azt sem, milyen kihívásokkal kell szembenézniük azoknak, akiket egykoron a nemzet lámpásainak neveztek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés