
„Ilyen nagy dolog a szabadság?” – ez a Márai Sándor-idézet a 12. EMI-tábor mottója. Nagy dolog, és ez csak mostanság válik egyre érezhetőbbé – hangzott el a Gyergyószentmiklós közelében vasárnapig tartó fesztivál szerdai megnyitóján.
2016. augusztus 10., 19:302016. augusztus 10., 19:30
„Elkényelmesedtünk, nem értékeljük megfelelően a szabadságunkat” – hangzottak Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi polgármester szavai a tábornyitón. Kifejtette, az elmúlt másfél évben kellett rájönnie, a Mezei János ellen zajló eljárás alatt, hogy mit jelent, ha az ember azt tesz, amit akar, és úgy él, ahogyan akar. Mivel egy ideig nem voltak jellemzők a tiltások, jogkorlátozások, meghurcoltatások, elfelejtették az emberek, hogy mi is a szabadság értéke. „Azt is elfelejtettük, milyen a megtartó erővel bíró, összeforrott közösség. Elbizonytalanodtunk, sokszor féltünk határozottan kiállni jogainkért, embertársainkért, barátainkért” – állapította meg Nagy Zoltán. A mai fiatalok szerencsére nem a harcmezőkön kell megtapasztalják, milyen harcolni a szabadság kivívását. Jó lehetőség az EMI-tábor arra, hogy erről beszéljenek a részvevők, megértsék, hogy semmi nincs elveszve még, de ki kell állni a szabadságért, érdemes érte a küzdelmet vállalni – mondta a polgármester.
Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak vezetője, a tábor fő szervezője szerint az EMI-tábor az erdélyi fiatalok lázadása az ellen, ami ellen hatvan éve a budapesti ifjak fellázadtak, az ellen, ami nyirbálja, elveszi a szabadságjogokat, ami – ma már erőszak nélkül, de – elüldöz a szülőföldről. Vészjósló folyamat indult el, amelynek részeként minden alapos indok nélkül letartóztatnak embereket, kitiltanak az országból magyarországi személyeket. Meg kell állítani ezt – jelentette ki Sorbán, hozzátéve, hogy az EMI-tábor célja az ittlévőkből olyan közösségmagot formálni, amely az említett folyamatnak ellen tud állni.
Sorbán Attila Örs külön megemlítette a Kárpátia zenekart, amely nem csak rendszeres fellépője volt eddig minden évben a fesztiválnak, de támogatója, segítője is, nélkülük lehet, hogy nem is létezne az EMI-tábor. Most nincs a Kárpátia a fellépők között, nem lehet, mert az énekes Petrás János és a zenekar ellen eljárást indított a romániai ügyészség, mivel egy tavalyi koncerten „a románok elleni intoleranciára és fizikai erőszakra uszított”. A Kárpátia, ha nem is lehet jelen, most is szerepet vállalt abban, hogy a tábort idén is meg lehessen szervezni – emelte ki Sorbán.
Szerdán délután elindult a különböző tematikus sátrak programja, csütörtök délelőtt 10 órakor a nagysátorban Mandics György mutatja be a Karacsay-kódexszel kapcsolatos kutatásait. Ezt követően az 1956-os forradalom témakörében hangzanak el előadások Popély Gyula történész, valamint Wittner Mária és Murányi Levente szabadságharcosok részvételével. Délután A gyermek áldás, a család jövő címmel Dánél Sándor, az Erdélyi Családszervezetek Szövetségének elnöke beszél.
A Jogaink sátorban 14 órakor nagyon is közérdekű téma lesz napirenden: Találkozás a rendőrrel – hogyan kezeljük az ilyen helyzeteket? A Keskeny út sátorban 12 órakor kezdődik Bartha Éva klinikai szakpszichológus előadása a Felépülés a szenvedélybetegségekből címmel. A művésztáborban agyagozásra nyílik lehetőség, a gyermeksátorban a kicsiket szórakoztató programok zajlanak. A szénásban 14 órától Rovásírás a számítógépen címmel tart előadást Tisza András rovásírás-szakértő. A Hagyományőrző téren 12 órától Honfoglaláskori viselet- és fegyverbemutatót tart Tölgyesi Béla. Lesz még túra, borkóstoló és lovaglási lehetőség is. Este a nagyszínpadon 20 órától a Kowalsky meg a Vega, majd 22-től a Zorall koncertezik. A kisszínpadon 18 órától táncoktatás lesz a Bekecs néptáncegyüttes tagjaival. Éjféltől pedig a The Blast zenekar csap a húrok közé.
A táborba autóbuszok viszik a városból az érdeklődőket, a járatok időpontjai a buszmegállókban megtalálhatók, a tábor részletes programja pedig itt.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!