
Gyergyószentmiklóson idén harmadik alkalommal zajlik tartósélelmiszer-gyűjtés az Együtt egymásért, szentmiklósiakért program keretében. A program idei védnöke Böjte Csaba ferences szerzetes. Első körben harminchárom családhoz juttatták el az ajándékcsomagokat.
2016. november 30., 17:182016. november 30., 17:18
A program partnerei helyi civil szervezetek, egyházközségek, helyi vállalkozások, koordinátora pedig az önkormányzat szociális osztálya. Adventben hétről hétre tartós élelmiszert gyűjtenek közösségi szinten, amelyet a következő hét elején kapnak majd kézhez a szűkös körülmények között élő gyergyószentmiklósi idősek, családok.
Az első szombaton, november 26-án két civil szervezet, a Domokos Pál Péter Dalkör Női Kórusa és az Ipartestület Férfikara fogadta örökbe a Sláger Centerben elhelyezett gyűjtőpontot. A kórusok meglepetésműsorral készültek, külön-külön, ráadásként pedig együtt is énekeltek. A november 26-i megnyitón és az első szombaton többek között a gyűjtődobozba került 87 kg liszt, 87 kg cukor, 66 liter olaj, 21 csomag rizs, 5 csomag gríz, többféle konzervek, több kiló száraztészta, szaloncukor, lekvár és édesség. Az adományokból a hét elején 33 rászoruló gyergyószentmiklósi családnak és egyedül álló idősnek jutott élelemcsomag.
„Köszönjük városunk női és férfikarának a szombati szolgálatot, ugyanakkor köszönet mindazoknak, akik a gyűjtőpontba bármilyen élelmiszert tettek” – juttatták el szerkesztőségünkbe köszönetüket a program szervezői.
Az elkövetkező héten, december 3-án, szombaton 9–18 óra között a gyűjtőpontot három gyergyószentmiklósi civil szervezet fogadja majd örökbe: a Naturland Alapítvány, a Gyulafehérvári Caritas, valamint a Református Nőszövetség. Tartósélelmiszer-adományt hétköznapokon is lehet átadni, 8–16 óra között a szociális osztály Kárpátok utcai székhelyén található gyűjtőpontnál.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.
Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.
Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.
szóljon hozzá!