Pál Levente személyében társcégvezetőt neveztek ki a Monturist Kft. élére, Virág Zsolt mellé. A további döntések így csakis a két ügyvezető együttes beleegyezésével, mindkettejük aláírásával történhetnek.
2015. május 29., 14:162015. május 29., 14:16
Ezzel Gyergyószentmiklós önkormányzata elérte, hogy rálátása lesz a cég működésére, és nemcsak Virág Zsolt irányítja a Monturistot, akinek eltávolítását korábban többször szerették volna elérni.
Május 28-án, csütörtökön a Monturist Kft. tulajdonosainak újabb közgyűlésére került sor Belváros-Lipótváros és Gyergyószentmiklós önkormányzatának megbízott képviselete, valamint az ügyvezető jelenlétében. A Budapesten lezajlott találkozó testvértelepülésekhez méltó kommunikáció jegyében zajlott – szögezi le a gyergyószentmiklósi önkormányzat közleménye, de hasonlóan értékelte Virág Zsolt ügyvezető is.
A közgyűlésen Gyergyószentmiklós javaslatára a jelenlegi ügyvezető mellé új cégvezetőt neveztek ki Pál Levente közgazdász személyében. A kettős ügyvezetés együttes döntési és aláírási jogkörrel bír majd, érvényes döntés kizárólag mindkettejük aláírásával történhet. A gyergyói fél szerint ezáltal elkerülhetővé válnak a félreértésekre okot adó helyzetek is. Pál Levente, a művelődési központ korábbi vezetője kinevezését Budapest V. kerületének döntéshozó testülete is támogatta, hiszen közgazdász szakmája és abban szerzett jártassága pozitív fordulatot hozhat a közös cég tevékenységében.
A város Gyilkos-tó parti területeit adminisztráló cég ügyvezetőjének múlt évi beszámolóját nem fogadta el a gyergyói küldöttség, mivel értékelésük szerint az javarészt nem a megvalósítások, hanem a peres eljárások összegzését tartalmazta. A többségi tulajdonos budapesti önkormányzat azonban elfogadta a beszámolót. A gyergyószentmiklósi küldöttség ugyanakkor fenntartotta álláspontotját, miszerint célja a többségi tulajdonrész visszaszerzése. Erről azonban konkrét döntés nem született, további egyeztetések szükségesek még az ügyben. Tervezik, hogy már a nyáron sor kerül ilyen tárgyalásra. Eldöntötték, szeptember végén ismét összeül a Monturist Kft. közgyűlése, ezúttal Gyergyószentmiklóson.
A gyergyói városvezetés közleménye szerint a küldöttség határozottan képviselte azt az álláspontot, miszerint a gyilkostói területek a város tulajdonát képezik, ezek a cég kezelésébe csupán koncesszió (tartós bér) útján kerültek. Annak érdekében, hogy a részletek mindkét fél számára tisztázásra kerüljenek, a cég vagyoni helyzetének, beruházásainak teljes körű átvilágítása is megtörténik a tervek szerint a nyár folyamán.
„Mától kettős vezetése van a Monturist Kft.-nek Pál Levente által, aminek őszintén örülök” – nyilatkozta Virág Zsolt a közgyűlést követően. A cégvezető hozzátette: a közgyűlés olyan módon zajlott, ami előrelépést jelent, és amint fogalmazott: „nem azt tapasztaltam, mint korábban, hogy a cél a bosszú ellenem, amiért az igazságszolgáltatáshoz fordultam”. Virág elmondta, nem lepte meg, hogy a Gyergyószentmiklóst képviselő küldöttség nem fogadta el a cég gazdasági beszámolóját. Erre számított a gyergyóiaktól a Mezei János polgármesterrel szemben folyamatban lévő bűnügyi eljárás tudatában. Az V. kerület ellenben elfogadta a beszámolót – szögezte le. A Gyergyószentmiklós által javasolt új társcégvezető kinevezést jónak találta a budapesti fél – mondta Virág Zsolt, hozzátéve, hogy egy jól felkészült, fiatal gazdasági szakemberként ismeri Pál Leventét, akivel reményei szerint nagyon jól tud majd együtt dolgozni. Megjegyezte, mindeközben a Gyilkos-tónál elindult a turistaszezon, a parkoló szépítését kezdték el, és várja, hogy az önkormányzattal közösen elkészítsék a helyi rendezési tervet a további fejlesztések első lépéseként.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!