
Fotó: Gergely Imre
A Dózsa György utcában elindult a munkagép, és a tél folyamán keletkezett gödrök visszaaszfaltozásának előkészítéseként elkezdte az hibás útburkolat felmarását. Ezzel megkezdődött a kátyúzás Gyergyószentmiklóson. Ugyanakkor a tavaszi nagytakarításnak is nekiláttak.
2012. március 27., 18:342012. március 27., 18:34
2012. március 28., 10:142012. március 28., 10:14
A teherforgalmi úton, azaz a Dózsa György–Békény–Halászok utca útvonalon tűnnek el először a gödrök, a polgármesteri hivatal által összeállított ütemterv szerint. A munkálat kedden el is kezdődött, a kijavítandó útfelület előkészítésével, a megrongálódott aszfaltréteg felmarásával. Amint azt Mezei János polgármester elmondta, a tevékenységet egy sávon folytatják végig a Kossuth Lajos utcától a Gábor Áron utcáig, majd amikor ezzel elkészültek, ezen a sávon megtörténik az aszfaltozás és akkor térnek át a másik sávra. A munkálatok gördülékenységének érdekében kérik az autósokat, hogy ne parkoljanak azokon az útszakaszokon, ahol az útjavítást zajlik. Az elképzelések szerint a teherforgalmi út elkészültével térnek majd át a kátyúzással a város többi, gödrössé vált, aszfaltozott útjára.
A szél akadályozza a portalanítást
Kedden a mellékgazdaság gépei, valamint a szociális segélyért folyamadó és ezért közhasznú munkára köteles személyek nekiláttak a tél folyamán kiszórt csúszásgátló anyagok összetakarításának a város útjain. A sepregetéssel az első napon csak délig tudtak haladni, mert az erős szél miatt hiábavalónak tűnt a munkájuk. Egyik helyről elseperték, de a szél percek alatt újra porral töltötte meg a frissen feltakarított útszakaszt. Emiatt csak a Kárpátok utca egy része, az Új élet utca, a Kórház utca és a temető környéke tisztulhatott meg, de amint Tóth Károly, a mellékgazdaság vezetője elmondta, amint csendesedik a szél, ismét nekilátnak. A csúszásgátló feltakarítását szeretnék húsvétig befejezni, de erre reálisan kevés esély van, így várhatóan az ünnep után majd folytatják a tavaszi nagytakarítást. A polgármester ezzel kapcsolatban közölte, egy csíkszeredai cégtől utcaseprő-porszívó gépet bérelnek, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban végezzenek a portalanítással, de még nem tudják pontosan, hogy ez mikor történhet meg. A cég ugyanis előbb Csíkszeredában, majd Székelyudvarhelyen is be kell fejezze a takarítást, mielőtt Gyergyószentmiklósra jöhetne. Amint ez kiderül, értesíteni fogják a lakosságot, hogy a gép útvonalán lehetőleg ne parkoljanak.
Lombtalanítás és lomtalanítás következik
A hétvégén a tömbháznegyedek lakóit kéri fel a polgármesteri hivatal, hogy összefogva végezzék el a tömbházak körüli zöldövezetekben, játszótereken és egyéb területeken a szemét összeszedését, a szokásos tavaszi nagytakarítást. Az önkormányzat munkatársai és gépei az összegyűjtött szemét, hulladék elszállításával segítik a negyedek megtisztítását. A jövő héten, azaz április másodika és hatodika között a kertes házakban lakók számára kínálják fel a lehetőséget, hogy megszabaduljanak az udvaron és a kertekben összegyújtott száraz gaztól, lenyesett faágaktól.
A lakókat kérik, hogy azokon a napokon amelyeken a közüzemek a háztartási szemetet szállítja el, zsákba gyűjtve, vagy egyéb módon helyezzék ki kapuk elé, a kukák mellé a kerti hulladékot, hogy a város elszállíthassa azokat. Felhívják a figyelmet, hogy ez a szemételszállítás nem lomtalanítást jelent. A használhatatlan, tönkrement tárgyakat ugyan elszállítja az önkormányzat a fent említett napokon, de a még használható, csak megunt bútordarabokat, kinőtt ruhákat, egyéb még működőképes tárgyakat ne most dobják ki. Április folyamán a Vöröskereszttel partnerségben tavaszi lomtalanítást szerveznek, amely során összegyűjtik és később rászorulóknak adják tovább a mások által már letett, nem használt tárgyakat.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!